állás kalauz

Az a bizonyos első lépés – egyszerűbb megtenni, mint gondolnánk

Az a bizonyos első lépés – egyszerűbb megtenni, mint gondolnánk

Kép forrása: pixabay.com

Tegyük fel munkahelyet szeretnénk váltani, de fogalmunk sincs mi lenne nekünk megfelelő, így bekerülünk egy körforgásban, ahol mindig odáig jutunk, hogy nem tudjuk mit szeretnénk. Ezért megragadunk. Gyakori az is, hogy szeretnénk előrelépni a munkahelyünkön, de félünk attól, hogy csapatot vezessünk.

 

Mi a közös ezekben az esetekben? A félelem. A félelem a visszautasítástól, hogy kudarcot vallunk, hogy nem vagyunk rá képesek. Még az is lehet, hogy a félelem nem megalapozatlan és például még nem állunk készen egy 30 fős csapat vezetésére. De nem is az az első lépés, hogy vezessünk egy 30 fős csapatot, hanem hogy felmérjük, hogy mely képességeink vannak meg hozzá és melyeket kell fejleszteni, hogy képesek legyünk rá. Mennyire más kérdés, ugye?

Szeretnénk munkahelyet váltani, de nem tudjuk, mit szeretnénk, ezért nem váltunk. Nézzük meg! Olvassunk, kérdezzünk, informálódjunk. Gondoljuk végig, mit szerettünk volna gyerekkorunkban, aztán középiskola után, aztán 21 évesen – mi vonzott, mit szerettünk volna kipróbálni. Mik azok a dolgok, amiket szeretünk és mik azok, amiket nem? Mi az, amivel szívesen töltjük az időnket. Ezek nagyon fontos kérdések mielőtt arra keressük a választ, hogy mire váltsunk.

A fenti példák kiválóan illusztrálják, hogy mi az az általános hozzáállás, ami miatt nem tudjuk megtenni az első lépést. Hajlamosak vagyunk előreszaladni és csak a végeredményt nézni és megfeledkezünk az odavezető útról, amelynek lépéseit pillanatok alatt össze tudjuk írni, sorrendbe tudjuk rakni és már is levettük magunkról azt az óriási terhet, amit egy jövőbeli elvárás nyom ránk. Kirajzolódik az első lépés és máris képesek vagyunk meglépni, hiszen nem az egész problémát, hanem annak egy kis szeletét vettük előtérbe és így már nem is olyan félelmetes.

Bátorítani tudok csak mindenkit, ha küzd valamivel egy pillanatra hagyjon fel vele, üljön le és gondolja át milyen lépésekből tevődik össze, hogy elérje a célt. Nagy megkönnyebbülés lesz a végeredmény, ezt ígérem!

Pesti Viktória