Hírek

Különleges karácsonyi ajándék Budapest első Levendulaparkjából

Különleges karácsonyi ajándék Budapest első Levendulaparkjából

Kép forrása: Újpesti Levendulamező

Idén augusztusban nyitotta meg képzeletbeli kapuit Újpesten Budapest első Levendulaparkja 5800 tő levendulával. A késői ültetésnek köszönhetően a virágok egészen október végéig virágoztak, majd pedig learatásra kerültek és különleges karácsonyi ajándék készült belőlük, az Újpesti Szociális Foglalkoztató megváltozott munkaképeségű dolgozói által.

 

"Újpest egy különleges hely, különleges emberekkel. Ezért fogalmazódott meg bennünk, hogy ha már van újpesti levendulánk, azt adjuk vissza valamilyen formán az újpestieknek, újpestiek által készítve. Így az Újpesti Városgondnokság kertészei learatták az elvirágzás után a levendulákat, majd a Szociális Foglalkoztató megváltozott munkaképességű munkatársai lemorzsolták és kis illatzsákokba csomagolták azokat" – mondta el Dr. Trippon Norbert alpolgármester, a Levendulpark ötletgazdája.

A zsákok egy hétig készültek a szorgos kezek által, karácsonyi gömb formát kaptak, színes szalagokat és egy kedves kis cédulát, majd pedig múlt hét pénteken előzetesen meghirdetés után kiosztásra kerültek az Újpesti Piacon.

Így nemcsak egy szép hagyomány folytatódott – hiszen az kisebb, Újpesti Levendulamező levendulainak virágjából már készült illatzsák-, hanem munkát kaptak a megváltozott munkaképességű dolgozók. Az Újpesti Szociális Foglalkoztatóban dolgozó emberek nemcsak illatzsákokat készítenek, hanem bármit becsomagolnak, tudnak varrni, egyedi bögrét gyártani, pólókat készítenek és sorolhatnánk. Bárki felkeresheti őket, aki szeretne számukra munkát adni, ezáltal segítve a foglalkoztatásukat.

"Már a meghirdetett időpontban rendkívül sokan voltak, egy óra alatt kiosztottuk az 500 darab illatzsákot. Ez a kezdeményezés nagyon fontos számunkra, hiszen így segíthetjük az Újpesti Szociális Foglalkoztatóban dolgozókat, és egyben adunk is az újpestieknek egy kis kedvességet és figyelmességet a levendulazsákokkal" – tette hozzá Dr. Trippon Norbert alpolgármester.

Az első Újpesti Levendulaparkot a Szilas-patak partján alakították ki még idén augusztusban 5800 tő levendulával és 1400 más évelő növénnyel. A virágok  mellett sétálóösvények, szelfi- pihenőpontok, lila padok, fehér ülőkavicsok, pergolák, lila bicikli és napelemes térlámpák várják a látogatókat. A mindenki számára nyitott, ingyenesen látogatható terület Újpest és a főváros első levendulaparkja is egyben. 

LM