Hírek

Bosszantja a vállalkozók háromnegyedét a hosszú fizetési határidő

Bosszantja a vállalkozók háromnegyedét a hosszú fizetési határidő

Kép forrása: Flexibill

A vállalkozók több mint felét érinti a nyolc napon túli fizetési határidő, amivel szemben a reklámiparban a legnagyobb az ellenállás: a szektor szereplői 90 százalékban elégedetlenek ezzel a gyakorlattal, derült ki egy friss online kutatásból, amit a vállalati szféra több mint 500 szereplője töltött ki. Rátkai Tamás, a felmérést végző Flexibill alapítója arról beszélt, a válaszadók közel 80 százaléka tapasztalt már olyat, hogy az ügyfél késve fizetett, közel kétharmaduk pedig arról számolt be, gondja adódott abból, hogy ennyit kellett várni a pénzre.

 

A média- és reklámiparban az érintettek kétharmada nyolc napnál hosszabb fizetési határidőhöz szokott, míg az autóiparban ez az arány 85 százalék, derült ki a Flexibill több mint 500 vállalat, köztük cégvezetők és tulajdonosok bevonásával készült online felméréséből. Az élelmiszeripar minden harmadik szereplője úgy nyilatkozott, hogy 30 napos vagy azon túli fizetési határidővel dolgoznak.

Háromból két magyar vállalkozást érintenek a nyolc napon túli fizetési határidejű számlák, és ugyanennyien nem tartják jónak a hosszabb fizetési határidő egyébként elterjedt gyakorlatát

Rátkai Tamás, a digitális faktoring úttörőjének számító Flexibill alapítója az eredményeket ismertetve elmondta, 8 napnál hosszabb határidőkkel kapcsolatban minden területen magas az elégedetlenségi ráta, de a reklámiparban a legnagyobb, itt ugyanis a válaszadók 90 százaléka adott hangot nemtetszésének.

„A hosszú fizetési határidőtől való távolságtartás okai mögött leginkább az állhat, hogy a legtöbb vállalkozó már belefutott abba, hogy nem fizették ki őket időben. Felmérésünk résztvevőinek 80 százalékával fordult már elő, hogy az ügyfele késve fizetett, a megkérdezettek kétharmada pedig azt állította, hogy a pénzre való várakozás gondot okozott számára” – mutatott rá.

„Az üzleti életben megszokott, hogy 15–30 napos határidővel fizetnek a cégek, ezen nem tudunk változtatni. Olyan megoldást akartunk kifejleszteni, amelynél elég a megszokott időben fizetni, az eladó mégis előbb jut a pénzéhez” – mondta Rátkai Tamás.

Arra a kérdésre, miben változna a vállalkozás élete, amennyiben ez adott lenne, sokan a „jobb cashflow-t” valamint a „tőkeerősséget” említették válaszukban. Az IT iparágban a „stabilitás”, a kereskedelemben a „gyorsabb”, a médiaiparban pedig a „biztonságosabb” és a „kiszámíthatóbb” kulcsszavak domináltak a szabadon kitöltős részben.

A vállalkozások óriási többsége, közel 85 százalék úgy nyilatkozott, szívesen használna rövidebb fizetési határidőt, ha erre lenne lehetősége.

„A Flexibill applikáció éppen a vállalkozók valós problémáira szolgáltat alternatív megoldást azzal, hogy az országban egyedüli módon 100 százalékig digitálisan finanszírozza meg a vállalkozások aktív számláit, így nem kell hónapokat várnia a cégeknek, amíg a vevőik fizetnek. A digitális faktoring egy, a hitelnél okosabb finanszírozási forma, amivel hónapok helyett egy gombnyomásra már pénzhez lehet jutni, hiszen az app gyakorlatilag „megveszi a vállalkozások számláit, így nem kell megvárni, míg az ügyfél kiegyenlíti azt.- tette hozzá Rátkai Tamás.