Hírek

A Volánbusz és a MOL 5 millió forinttal támogatja a civil szervezeteket

A Volánbusz és a MOL 5 millió forinttal támogatja a civil szervezeteket

Kép forrása: VOLÁNBUSZ Zrt.

A Volánbusz és a MOL stratégiai partnerségének köszönhetően a két vállalat idén is jelentős összeggel támogatja karácsony előtt a hazai segítő szervezetek munkáját. Az 1-1 millió forint értékű üzemanyagkártyákat Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója és Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adta át.

 

A Volánbusz az ország 3155 településéből 3147-et szolgál ki, évente 17,5 millió helyi és helyközi járata mintegy 402 millió kilométert tesz meg. A szolgáltatásnyújtás során a társaság jelentős mennyiségű, évente több mint 126 millió liter üzemanyagot használ fel, melyet partneri együttműködés keretében a MOL Magyarország biztosít.

A két társaság stratégiai partnersége és elköteleződése a civil szervezetek munkájának támogatása mellett immár a negyedik évben tette lehetővé az adományozást.

A felajánlásnak köszönhetően a vállalatok vezetői 2022. december 22-én az alábbi négy jótékonysági szervezet képviselői számára nyújtottak át szervezetenként 1 millió forint értékű üzemanyagkártyát:

  • Ökumenikus Segélyszervezet;
  • Pannon Mentőkutyás Alapítvány Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat;
  • Peter Cerny Alapítvány;
  • Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.

Az ötödik támogatott szervezet, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a közmédia „Jónak lenni jó!” elnevezésű adománygyűjtő akciójának keretében, 2022. december 18-án vette át az 1 millió forint értékű üzemanyagkártyát.

Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója a december 22-i ünnepélyes átadáson elmondta: a többéves együttműködés során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a Volánbusz és a MOL mindenben számíthat egymásra. A stratégiai partnerség azonban nem csak az üzemanyag-ellátásra teremti meg a lehetőséget. A közlekedési közszolgáltató vállalat és üzemanyag-szállítója immár negyedik alkalommal tud üzemanyagkártyával hozzájárulni a rászorulókat segítő szervezetek áldozatos munkájához. Reményeik szerint a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között ez különösen nagy segítséget jelenthet abban, hogy a kiválasztott civil szervezetek teljesíthessék küldetésüket.

Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója hozzátette: A MOL, mint felelős nagyvállalat, fontos feladatának tartja, hogy támogassa azokat a civil szervezeteket, amelyek felkarolják a nehéz sorsú, vagy bajba jutott embereket és családokat. Az 1 millió forint értékű ajándékkártyákat üzemanyag és autópálya-matrica vásárlására tudják beváltani a magyarországi töltőállomásokon. A MOL ezzel szeretne hozzájárulni, hogy a karitatív szervezetek az ország bármely pontjára eljussanak és mindenütt segíthessenek.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetében elmondta: „Ebben a rendkívüli kihívásokkal teli, nehéz évben a Volánbusz és a MOL is számtalanszor bizonyította, hogy számíthatunk rájuk. Ez a most átadott adomány is fontos segítség, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy mozgásban maradhassunk, hogy a segítség célba jusson. Köszönet a példaértékű összefogásért és támogatásért!”

Balázs László, a Pannon Mentőkutyás Alapítvány Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke hozzátette: „A nálunk dolgozó önkéntes szakembereknek nagyon fontosak a pozitív visszacsatolások, hiszen a legnehezebb helyszíneken és pillanatokban kell helytállniuk. Egy-egy ilyen együttműködés, támogatás hihetetlen erőt ad nekünk az elkövetkezendő időszakhoz, hiszen olyan nagymúltú és ismert szervezetek közé válogatott be minket a támogatási programjába a Volánbusz Zrt. és a MOL Nyrt., ami már önmagában motiváló és megtisztelő. A mi munkánk hatékonysága sok tényezőből tevődik össze és ennek az egyik legnagyobb része a helyszínre kivonulás biztonsága és költségvonzata. Ezzel a támogatással most az egyik legnagyobb és legfontosabb rész került stabilan a helyére, amiért kimondhatatlanul hálásak vagyunk, hiszen így most az életmentésre tudunk koncentrálni.”

Lendvai Barnabás, a Peter Cerny Alapítvány menedzser-igazgatója jelezte: „A Volánbusz és a MOL adománya révén segíteni tudjuk munkatársainkat, akik nap, mint nap áldozatos és megfeszített munkát végeznek a koraszülöttek mentése és szállítása terén. A támogatás hozzájárul ahhoz, hogy kollégáink továbbra is legjobb szakmai tudásukkal, odafigyeléssel, illetve teljes érzelmi jelenléttel végezzék a babák mentését.”

Dr. Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumi elnöke elmondta: „Köszönjük, hogy az idei évben, ahogy tavaly is, részesülhetünk a Volánbusz és a MOL közös adományából. Az 50.000 forintos üzemanyagkártyákat az Alapítvány támogatottjai közül annak a 20 leginkább rászoruló családnak juttatjuk el, akik számára a mindennapokban nélkülözhetetlen eszköz az autó. A jelenlegi üzemanyagárak mellett ez jelentős segítség a családoknak.”

A MOL és a Volánbusz együttműködésének köszönhetően a két vállalat 2019 és 2022 között 19 civil szervezet munkáját támogatta összesen 57 millió forint értékű üzemanyagkártya adományozásával.

A Volánbusz jótékonysági szervezetén, AZ EMBERÉRT Alapítványon keresztül saját kollégáit is segíti, ha a munkavállalók önhibájukon kívül olyan élethelyzetbe kerülnek, hogy gyermekeik neveléséhez, oktatásához vagy a család megélhetésének biztosításához külső segítségre van szükségük.

LM