Hírek

4Ladies Cup-Hungary 2023 - Az év női vitorlásversenye

4Ladies Cup-Hungary 2023 - Az év női vitorlásversenye

Kép forrása: Török Brigi

2023 július 28-30. között rendezik meg a 4Ladies Cup-Hungary-t, azaz a csak női résztvevőknek szóló nemzetközi, nagyhajós pályaversenyt Magyarországon.

 

Mi is a 4Ladies Cup-Hungary?

A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. A szervezők célja a kizárólag nők számára rendezett versenyek felkarolása a tavon és egy, a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő, bár nemzetközi versenyeken gyakori versenyzési módszer bemutatása. A Balatonon számos, különböző típusú versenyt rendeztek, és rendeznek is, de ehhez hasonló először 2020-ban volt. Ez a megmérettetés az európai női regatták hagyományait kívánja követni, mint a Helga Cup, Sisi Cup vagy a PMS Zena Regatta Horvátországban.

A verseny lényege, hogy 20 perces, rövidpályás futamokon, azonos típusú hajókkal, csak négy, vagy öt fős, kizárólag nőkből álló csapatok versenyezhetnek. 

A versenyre maximum 25 csapat nevezését tudják fogadni, hiszen csak így garantálható, hogy a 3 napos verseny során minden egyes csapat egyenlő esélyekkel induljon.

 

A 2023-as 4Ladies Cup-Hungary arca Sipos Vera, színésznő!

Vera Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta számos kőszínházi és alternatív színházi produkcióban szerepelt, a Nemzeti Színháztól a Forte Társulaton át a Gólem Színházig, de dolgozott a Bábszínházban mint koreográfus, és mint rendező is feltűnt az utóbbi években. 12 éve szabadúszó. A televízióban a Csak színház és más semmi sorozat Esztijeként láthatták, de játszott a Mintaapákban, a Dr. Balatonban és legutóbb A király című sorozatban Jimmy első feleségét alakította. A közelmúltban a TV-filmek közül az Ida regénye, a Cella sorozat szereplője, valamint a Blokád című mozifilmben is láthattuk.
Gyerekként nem volt lehetősége rá, felnőttként szippantotta be a vitorlázás, a 2022-es 4LadiesCup élete első vitorlás versenye volt. Azóta amikor csak teheti, aktívan tanulja, élvezi a vitorlás sportot, valamint támogatja, és népszerűsíti a női vitorlázást.

A rendezés különlegessége idén is az úgynevezett drónbólya, ami GPS koordináták mint utasítások alapján  magától a helyére áll, szükség esetén magát áthelyezi, és változó időjárási körülmények esetén is a kijelölt helyén marad. Ez egy egyedülálló technikai megoldás, Magyarországon elsőként itt használták, készítője az a Valentina Venturi, PhD repülő mérnök, aki szintén résztvevője volt már a tavalyi versenynek is kormányosként, ráadásul ezüstéremmel zárta a megmérettetést.

 

Honnan az ötlet?

Erről Sabján Annamária, a 4LadiesCup-Hungary megálmodója beszél:

“Gyerekkorom óta vitorlázom, de tengeren 15 éve kezdtem, és mint kapitány úgy éreztem, ‘Milyen vagány, hogy csak nőkkel indulunk el a versenyen!’. Akkor természetesen férfiak ellen vitorláztunk. Részt vettünk pár olyan versenyen is, ami csak a nőknek szólt, és éreztük, hogy annak egész más hangulata volt. Ezen a versenyen azonos körülmények között, egyenlő esélyekkel, ugyanolyan hajókkal megyünk, és mérjük össze a tudásunkat. Korábban mi is Horvátországba kaptunk meghívást egy kizárólag nők számára indított vitorlásversenyre.

Ezt ráadásul minden évben, stílusosan március 8-án, Nőnapon rendezik meg. Már az első alkalommal megtetszett az egész miliő - ahogy fogadtak minket, a helyiek kedvessége -, hogy úgy gondoltuk, ezt meg szeretnénk mutatni más női vitorlázóknak is. Ezért elhívtunk Magyarországról még egy női csapatot. Még akkor és ott megbeszéltük egymás közt, hogy nekünk is kell egy ilyet szervezni - itthon.”

 

Sabján Annamária    vitorlás edző, a Penge VSE vezetője,

                                   a 4Ladies Cup-Hungary megálmodója

 

Versenyeredményei:

Magyar Bajnok - Scholtz22 és YS3 hajóosztályban.

Magyar bajnokságokon dobogós: Cadet, 470 Scholtz22 és YS3 hajóosztályban,

Női Kalóz, Tengeri Magyar Bajnokságon többször is.

Európa Bajnoki 3. hely Soling hajóosztályban.

Több magyar rendezésű tengeri versenyt nyert: BCC kupa, Spirit kupa, Seapromo regatta, Adria Cup, a PMS Nőnapi regatta kétszeres győztese.

 

Kikkel szerveződik a verseny, kik alapították?

“Galla Viktória, nagyvállalati menedzser, Dr. Berecz Tímea ügyvédként dolgozik, míg Tóth Viktória rendezvényszervezőként tevékenykedik a “civil” életben. Jómagam csak a vitorlázással, versenyzéssel foglalkozom, táborokat vezetek, felnőtteket és gyermekeket tanítok a Penge Vitorlás Sportegyesületben. Tapasztalt, gyakorlott, aktív versenyzőkről van szó: korábbi Kékszalagon Galla Viki J24 hajóosztályban 2. lett, Berecz Timi pedig Elliott 770-es hajójával a Legjobb női csapat díját nyerte el. Rövidesen az 55. Kékszalag is következik, komoly felkészülésben vagyunk mind arra, mind a 4Ladies-re.” - meséli Annamária.

 

A versenybe szálló hajókról

A 4Ladies Cup-Hungary női regatta idei hivatalos versenyhajója - a Magyar J24 Osztállyal kötött megállapodás eredményeként - ismét a J24-es, a világ legnépszerűbb One-Design hajója. Jelenleg több mint 5500 ilyen hajót tartanak nyilván a világon. Ezzel a hajószámmal a J24 a világ legnagyobb létszámú, tőkesúlyos One Design ISAF osztálya.

Több mint 45 évvel ezelőtt a zord Lake Minnetonka partján új hajó kelt életre Rod Johnston garázsában. Néhány lelkes, korábban is one-design osztályokban induló vitorlázó előrendeléseinek köszönhetően 1977 márciusára már 5 hajó készült el, a legelső az „OZ” nevet kapta. Mivel az új tulajdonosok közül 4 neve is J betűvel kezdődött, ezért lett a flotta jelzés J, a test hosszából adódott a 24-es szám, ami lábban értendő. Egy év múlva egy téli versenyen már 68 hajó küzdött az elemekkel, majd 1979-ben megrendezték az első világbajnokságot is. 1987-ben vezették be a legénységre vonatkozó maximális súlyhatárt, a 400 kg-ot.

A J24-es spinakkeres hajó, stabilitása és könnyű kezelhetősége miatt igen kedvelt a versenyvitorlázók körében. Jellemzően 5 fős legénység kezeli, így megengedett a 4 helyett 5 fős csapatok nevezése is.

A magyar J24-es Osztály egy 1998-as földvári versenyen alakult meg 6 egységgel, azóta pedig a magyarországi OD flotta legnépesebb osztálya.

A One-Design versenyeken az elmúlt években olyan kitűnő vitorlázók mérkőztek meg egymással, mint Litkey Farkas, Tomai Balázs, Székely Tonyó, Rauschenberger Miklós, Nagy R. Attila, Kaiser Kristóf, Sallai Gábor és még nagyon sokan mások.

A 4Ladies Cup-Hungary alapítói közül hárman is rendszeresen szállnak vízre J24-es hajókkal. Neves magyar női vitorlázók is indultak magyar rendezésű EB-ken, mint Weöres Márta és Sabján Annamária.

Különösen izgalmas lesz az idei verseny ezen hajókkal, hiszen a J24-es Európa Bajnokságot is Magyarországon rendezik majd augusztus végén.

 

Az idei helyszínről

2023 július 28-30. között Balatonfüreden, a vadonatúj Kékszalag Port ad otthont a versenynek. Tökéletes kilátás nyílik majd a pályaversenyre, jól áttekinthető, követhető és élvezhető a 4Ladies Cup-Hungary.

Ünnepélyes megnyitó: 2023. július 28. péntek, 10.00

Eredményhirdetés: a tervek szerint július 30-án vasárnap, 16.0-kor, melynek meghívott vendége Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár és Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár.

A 4LadiesCup-Hungary 2023 főtámogatója a Helly Hansen, a Galco Kötélgyártó Kft. és a Penge Vitorlás Sportegyesület.

Igazi csajos hétvége lesz különleges programokkal, nézőhajóval, VIP fogadással.

Külföldi csapatokat is várnak, lehet még nevezni!

 

További információ:

https://www.facebook.com/4ladiescup