Hírek

2,5 millió forintos adománnyal lepték meg a beteg gyerekeket Kistarcsán

2,5 millió forintos adománnyal lepték meg a beteg gyerekeket Kistarcsán

Kép forrása: Egy lépéssel több alapítvány

Háztartási gépeket, elektronikai eszközöket és televíziókat adományozott az Egy lépéssel több alapítvány a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Csecsemő és Gyermek osztályának. Hajós István főszervező elmondta, a beteg gyerekek mellett az egészségügyi dolgozókat is meglepték 2,5 millió forint összértékű ajándékukkal, hogy munkakörülményeiket segítsék komfortosabbá tenni. Közölte, a jövőben az eseti adományozásokon túl műszerekre is szeretnének majd gyűjtést szervezni, illetve lehetőséget teremtenének rászoruló családok „örökbefogadására” is.

 

13 LED-televízió mellett különböző háztartási kisgépeket, mikuláscsomagokat, szaloncukrokat, édességeket és egyéb ajándékokat juttatott el 14 támogató vállalat közreműködésével az Egy lépéssel több alapítvány a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Csecsemő és Gyermek osztályára.

Hajós István főszervező, a Bastion Group ügyvezetője az ünnepélyes rendezvényen arról beszélt, szeptemberben az alapítvány segítőivel együtt kifestették az osztály kórtermeit. Ekkor ismerték fel, hogy a kórházban gyógyuló gyerekek is igényelnék a mesenézést, ezért gyűjtést szerveztek az intézmény számára annak érdekében, hogy az ott ápolt kisfiúk és kislányok is leköthessék a figyelmüket a tévé képernyői előtt a bent létük alatt, ezzel elősegítve a gyógyulásukat.

„A gyerekeknek szánt ajándékokon kívül gondoltunk az egészségügyi dolgozókra is, akik a koronavírus-járvány alatt bizonyították rátermettségüket és kitartásukat. Ezért mi őket is megleptük, hogy komfortosabbá tehessük a munkakörülményeiket. Karácsonyra így nemcsak a beteg gyerekek, hanem az ott dolgozó személyzet arcára is sikerült mosolyt csalnunk” – közölte.

A felajánlók összesen 2,5 millió forint értékben adtak át adományokat. Dr. Rónaszéki Ágoston, a kórház főorvosa az eseményen kiemelte, rengeteget jelent a jótékony akció a legkisebbek számára.

„A gyerekosztályon évente több mint nyolcezer gyermeket ápolunk. Olyan eszközöket kaptunk most, amelyek az ittlétnek a minőségét jelentősen javítják, és valahogyan elterelik a gyerekek figyelmét arról, hogy fájdalmuk, betegségük van” – jelentette ki a szakember.

Havi 50 ezer forinttal támogatnának rászoruló családokat

Hajós István kérdésre válaszolva elárulta, az Egy lépéssel több alapítvány fő célkitűzése, hogy a mostanihoz hasonló eseti adományozáson kívül műszerre, egy gyermek operációjára célzottan is gyűjtést indítsanak majd. Emellett szeretnének majd örökbefogadókat is találni a rászoruló családoknak.

„Jómagam is támogatok nyolc éve rendszeresen egy erdélyi beteg gyermeket nevelő családot. Abban hiszek, hogy ha havonta adunk egy kisebb összeget odafigyeléssel, az nagyobb segítség tud lenni, mintha csak egy évben egyszer tennénk karácsonykor. Az alapítvány kezdeményezésére ezért a tervek szerint egy rászoruló család 50 ezer forint támogatást kaphat majd havonta, amit 10 örökbefogadó ad majd össze” – mondta.

Felhívta rá a figyelmet, a családok nem közvetlenül készpénzben kapják majd meg ezt az összeget, hiszen nem tudják ellenőrizni, hogy a megfelelő célra költenék-e azt el. Ezért inkább rezsiszámlákat, gyógyszereket, a szükséges kezeléseket, eszközöket fizetik majd a befolyt pénzekből, így a felajánló is nyugodt lehet, hogy jó helyre megy az adománya.

Hajós István végezetül köszönetet mondott a kistarcsai kórház számára szervezett jótékonysági akcióban résztvevő cégeknek.

A támogató cégek listája:

Elektro Solution Hungary Kft.

(Daewoo Magyarország)

Szabó-Galambos Kft

Cube Drop Zrt.

Fortis Future Kft.

Garzonszépítők Kft.

Cool-Airconditional Kft.

Szabó-Galambos Kft

Z-Szabó-Bau és Társa Kft

T&M Engineering Management Kft.

Eprint Kft.

FRF Neon Kft

Bastion Security Kft.

VP-RED FOX HUNGARY KFT

Windt Technologies Kft

Pálvölgyi-Digital Kft.

 

LM