érdekességek

A hőlégballon története

A hőlégballon története

Kép forrása: pixabay.com

Már a kínaiak is használták és bár bő egy évszázadra csökkent a népszerűsége, ma már újra egyre többen és többen vannak azok, akik szeretnék kipróbálni: ez a hőlégballon, melynek története több szálon futott át az évszázadokon. Az első hőlégballonszerűségeket a kínaiak is használták, ezek kis lámpások voltak, a belsejükben pedig mécsesek és katonai jelzések leadására használták őket.

 

Kacsa, kakas, juh a fedélzeten

Az első, mai szemmel nézve is hőlégballonok a 17-18. században jelentek meg. Francesco Lana Terzi jezsuita szerzetes fedezte fel, hogy a levegőnek súlya van és ami kisebb sűrűségű, az felemelkedik a levegőbe. A Montgolfier fivérek az 1700-as évek közben vízgőzzel kísérleteztek, hogy magasba emeltessék ballonjaikat, de a kihűlő gőz eláztatta a ballont. Aztán rájöttek, hogy a papír hamuja felszáll az égbe, és az alulról történő folyamatos melegítés mellett döntöttek. Először üresen engedték fel a léggömböt a magasba, később egy juhot, egy kakast és egy kacsát tettek a kosárba. Az első emberrel történő repülés 1783. október 19-én volt Párizs mellett, a hivatalos repülésre pedig már több száz embert meghívtak és ez ugyanazon év november 21-én történt. Huszonöt percig volt a ballon a levegőben és 7,5 kilométert tett meg.

A ballon vászonból készült, papírral bélelték ki. Az alja nyitott volt, és egy rácson szalma és száraz fa égett alatt, ennek a füstje és a meleg levegő emelte a magasba a ballont. Légi érdekesség, hogy pár nappal a bemutató után megjelent egy másik ballon, szintén Párizsból. Ezt kénsav és vasreszelék reakciójából származó hidrogénnel töltötték meg. A vetélytárs 550 méter magasba emelkedett, egy mezőn szállt le, sajnos a parasztok megijedtek tőle és azonnal meg is semmisítették. A hidrogénnel töltött ballonok azonban nem tűntek el, sőt megelőzték vetélytársukat.

Újabb mérföldkövek

A következő nagy lépés két évvel később történt, 1785-ben, amikor egy francia és egy amerikai ballonozó elsőként repülte át ballonnal a La Manche-csatornát, ez hatalmas mérföldkőnek számított. És a La Manche csatornához fűződik az első halálos légi baleset is, szintén 1785-ben történt, hogy az elsőként repülő Pilatre de Rozier ballonja fél órával a felszállás után felrobbant. Ennél a ballonnál kísérleti jelleggel ötvözték a hőlégballont a nitrogénballonnal, a két technológiát ötvözve – sikertelenül.

És egy újabb mérföldkő: 1793. január 7-én Jean Pierre Blanchard volt az első, aki Észak-Amerikában hőlégballonnal repült. Ezután a gázballonok fejlődése során hőlégballonok veszítettek népszerűségükből, de mára újra reneszánszukat élik.

(LM)