Érdekességek a nagyvilágból

Egy rosszul választott magkeverék, egy penészes kifli vagy elhanyagolt etető többet árthat, mint használ. Ha pedig már „rászoktatjuk” a madarakat a rendszeres élelemre, akkor azzal egy láthatatlan szerződést is kötünk velük: számítanak ránk, amíg tart a hideg évszak.

Egy cinege télen nem „csak” fázik. A hidegben a testhőmérséklet fenntartása rengeteg energiát igényel. A kistermetű madarak szó szerint órákra vannak az éhhaláltól, ha nem találnak megfelelő táplálékot.

A téli hónapokban kevesebb a rovar, kevesebb a természetes táplálék, ráadásul az emberi környezet is átalakította az élőhelyeket. A rendezett kertek, kaszált pázsitok, letisztított parkok, parkolók, bevásárlóközpontok nem éppen a bogyókban, magokban, rovarokban bővelkedő paradicsomok. Sok fajnak a városi és falusi etetők jelentik a biztos kalóriát a nappal túléléséhez és az éjszaka átvészeléséhez.

Mikortól meddig etessünk?

A szakértők nagyjából egyetértenek egy alapelvben: etetni akkor érdemes, amikor a természetes táplálék már nehezen elérhető, a fagy és hótakaró tartósan megjelenik, és addig, amíg a fagyos időszak tart.

Gyakorlati fordításban ez általában azt jelenti, hogy:

késő ősszel, az első tartós fagyok idején,
télen, a kemény hidegben,
kora tavasszal, amíg még nincs elég rovar és friss mag.

Ami igazán fontos: ha elkezdtük az etetést, ne hagyjuk abba hirtelen a tél közepén. A madarak ugyanis berögzítik, hogy az adott etető biztos táplálékforrás, és energiát spórolnak azzal, hogy oda járnak vissza. Ha egyik napról a másikra eltűnik az élelem, nem feltétlenül találnak azonnal másik forrást, és ez kritikus lehet a hidegben.

Természetesen adódhat olyan élethelyzet, hogy utazás miatt pár napra nem tudunk gondoskodni az etetőről. Ilyenkor érdemes előre gondolkodni, segítséget kérni vagy fokozatosan csökkenteni az etetés gyakoriságát, amikor enyhül az idő, és a természetben ismét több a táplálék.

Milyen etetőt használjunk, és hova tegyük?

A tél végi madárdrámák jelentős része ott kezdődik, hogy az etető rossz helyen van. Közel a macskák leshelyéhez, ablaknak vezető „repülőfolyosón”, vagy olyan pontra téve, ahol az eső és a hó percek alatt eláztatja a magokat.

Néhány alapszabály:

Az etető legyen olyan magasságban, ahova macska vagy ragadozó emlős nehezen jut fel.
Legyen közel valamilyen lombos vagy örökzöld növényhez, bokorhoz, ahova a madarak menekülni tudnak, de ne közvetlenül felette, hogy a ragadozók ne használhassák lesből támadási pontként.
Legyen védett a széltől és a csapadéktól, de könnyen tisztítható helyen.
Erkélyen, ablakpárkányon is lehet etetni, de érdemes gondolni a lehulló magokra, héjakra, ürülékre és a szomszédok türelmére.

Etető típusból ma már minden létezik: klasszikus fa házikó, függesztett siló, tálcás etető, ablakra ragasztható plexi doboz. A lényeg nem a design, hanem az, hogy a mag ne ázzon, ne penészedjen, a madarak biztonságban tudjanak enni, és mi is hozzáférjünk takarításkor.

Mit adjunk: a „menő” téli madármenü

A jó téli madáreleség magas energiatartalmú, természetes, és a madarak emésztéséhez alkalmas.

A legfontosabb alapanyagaink:

Fekete olajos napraforgómag
Ez a téli etetés klasszikusa. Energiadús, olajtartalma magas, a legtöbb magfogyasztó faj imádja. A madarak profi módon hántják ki, a héj pedig lehullik, ezért érdemes olyan helyen használni, ahol a takarítást meg lehet oldani.

Magkeverékek
A minőségi keverék különböző magfajokat tartalmaz: köles, napraforgó, cirok, búza, esetleg apróbb magvak. Az olcsó keverékek gyakran tele vannak olyan maggal, amit a madarak egyszerűen otthagynak. Ha azt látjuk, hogy az etetőben a mag nagy része érintetlenül marad, míg a napraforgó el is tűnik, gyanakodhatunk arra, hogy a keverék fele csak „töltelék”.

Cinkegolyó, faggyúgolyó, zsiradékos keverék
A cinegék, harkályok, csuszkák nagy kedvencei a zsiradékkal kevert maggolyók. Fontos, hogy jó minőségű, friss zsiradékból készüljenek, és lehetőleg háló nélkül legyenek kihelyezve, mert a madarak lába beleakadhat a hálóba. Egy egyszerű módszer, ha a golyót egy faágra rögzített fémtartóra helyezzük, vagy egy drótkosarat használunk.

Gyümölcsök
Az almát sok faj szívesen fogyasztja, például a fekete rigó vagy a vörösbegy. Az almát félbe vágva, felszúrva egy ágra vagy a talajra téve is kihelyezhetjük, de figyeljünk rá, hogy ne rohadjon, ne penészedjen. Időnként cseréljük.

Magvak, diófélék
A diót, mogyorót, fenyőmagot sok madár szívesen törögeti, de ezeket mindig sótlan, pörköletlen formában adjuk, és csak kis mennyiségben. A pörkölt, sós, fűszeres rágcsálnivaló nem madárbarát.

Zabpehely, búza, köles
Apró szemű magokat is érdemes keverni az etetőbe, ezek főleg a kisebb termetű magevőknek jelentenek plusz forrást. A zabpelyhet inkább zsiradékkal keverve érdemes kiadni, úgy nem ázik el, és energiadúsabb is.

Mivel ártunk: a jó szándékú, de rossz választások

A leggyakoribb hiba, hogy azt gondoljuk, ami nekünk „maradék”, az a madárnak majd jó lesz.

Nézzük, mit ne adjunk:

Kenyér, péksütemény, kifli
Sok helyen még mindig ez kerül ki az etetőkbe és a parkokba. A kenyér viszont egyrészt értéktelen táplálék a madaraknak, másrészt ha elázik, gyorsan penészedik, ami kifejezetten veszélyes. A penészgombák toxinjai komoly betegséget okozhatnak.

Sós, fűszeres ételmaradék
Felvágott, kolbász, szalonna, chips, sós mogyoró, sült hús maradék, sajtdarabkák. Ezek egy része vonzó lehet az állatok számára, de a só, fűszerek, zsiradékok, adalékanyagok nem madárbarátak. A túlsózás vízháztartási gondokat okozhat, az avas zsiradék pedig egyszerűen mérgező.

Penészes, romlott eledel
A „kár lenne kidobni, majd megeszik a madarak” gondolatmenet érthető emberileg, de állatvédelmi szempontból értelmezhetetlen. Ami nekünk már szemét, az nekik sem élelmiszer.

Tej, tejtermékek
Sok madár nem képes a tejcukor emésztésére, a tej hasmenést, emésztési zavarokat okozhat, ami a hidegben könnyen végzetes lehet.

Rizs, tészta, főtt köret maradék
Ez is jellemzően sósan, fűszeresen kerülne ki, és ugyan sok madár belecsipeget, de nem ez a természetes táplálékuk. Téli etetésre bőven vannak jobb alternatívák.

Az etető olyan, mint egy téli madárbüfé. Sok faj gyűlik össze, egy helyen esznek, egy helyre ürítenek. Ez pedig ideális terep a betegségek terjedéséhez, ha nem figyelünk a higiéniára.

Ezért kulcspont, hogy:

Rendszeresen, akár hetente tisztítsuk az etetőt,
távolítsuk el a lehullott, elázott, penészes magot,
ne hagyjuk hetekig ugyanazt az anyagot poshadni a tálcán.

A takarításhoz elég meleg víz, szükség esetén egy enyhe, állatbarát tisztítószer, majd alapos öblítés és száradás. Etetés után mindig mossunk kezet, gyerekeknél pedig külön figyeljünk erre.

Időnként hallani madárinfluenza kapcsán figyelmeztetéseket is. Ha a közelben sok elhullott madarat látunk, vagy szokatlanul bágyadt, mozgásképtelen egyedeket, akkor helyes magatartás, ha nem érünk hozzájuk, és értesítjük az illetékes hatóságot vagy állatorvost.

Télen hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de a madarak nem csak enni szeretnének, inni is. A fagy időszakában a természetes vízforrások jelentős része befagy, így egy sekély, rendszeresen ellenőrzött itató aranyat ér.

Egy lapos tál, virágalátét vagy kisebb műanyag edény is megteszi, ha:

nem túl mély, hogy a madár ne essen bele,
naponta ellenőrizzük, nem fagyott-e be,
rendszeresen cseréljük a vizet, hogy tiszta maradjon.

Meleg vizet felesleges önteni bele, mert pillanatok alatt lehűl, de a friss, nem jeges víz sok fajnál életmentő lehet.

A téli etető egyfajta „ablak” a helyi madárvilágra. A leggyakoribb vendégek közé tartoznak a különböző cinegefajok, a verebek, zöldikék, pintyek, balkáni gerlék, fekete rigók, vörösbegyek.

Aki rendszeresen nézi az etetőt, előbb utóbb elkezdi felismerni a fajokat, sőt az egyes egyedek viselkedését is. Ki a domináns, ki az óvatos, ki érkezik mindig utoljára, amikor már csöndesebb a terep.

Nem véletlen, hogy sok természetvédő szervezet éppen a téli madáretetésen keresztül próbálja közelebb hozni a lakosságot a természethez. A gyerekek számára különösen erős élmény, ha „meglátogatják őket” a cinkék az ablak előtt. Ez az élmény később is velük marad, és meghatározhatja a természethez fűződő viszonyukat.

Konfliktusok a lépcsőházban

A madáretetés nem mindig csak idilli téli program. Társasházakban könnyen vita tárgya lehet, ha a lehulló maghéjak eltömik az ereszt, a madárürülék megjelenik az ablakpárkányokon, vagy a zajos verebraj reggel hatkor ébreszti a lakókat.

Ilyenkor nem elég az a válasz, hogy „de hát a madaraknak is élni kell”. A jó szándék nem írja felül a többiek jogos érdekeit. Érdemes kompromisszumot keresni:

az etetőt olyan helyre tenni, ahol kevesebb gondot okoz,
rendszeresen takarítani az alatta lévő felületet,
előre megbeszélni a szomszédokkal, hogy elfogadható-e, és milyen feltételekkel.

A közösségi együttélés része az is, hogy a természet szeretetét úgy próbáljuk megélni, hogy az ne menjen mások kárára.

A „jó fej” etetőtől a tudatos természetbarátig

Téli madáretetésnél könnyű megállni egy szinten: kiakasztunk egy cinkegolyót, szórunk egy kis magot az ablakpárkányra, időnként rápillantunk, kész. Ez is több a semminél, de messze van a tudatos segítségtől.

A következő lépések sokat jelentenek:

Megtanuljuk, hogy mely fajok járnak az etetőre, és mivel teszünk jót nekik.
Figyelünk a higiéniára, és rendszeresen gondozzuk az etetőt.
Nem „lelkifurdalás csökkentésre” használjuk az etetést, hanem felelősségteljes döntésként.
Összekötjük az etetést más természetbarát lépésekkel is: őshonos cserjéket ültetünk, téli bogyós növényeket hagyunk a kertben, nem nyírjuk le a kert minden szegletét kopaszra, megszüntetjük a felesleges vegyszerezést.

Így a téli madáretetés már nem csak szezonális jó cselekedet, hanem egy nagyobb szemlélet része.

Mi történik, ha egyszerűen nem etetünk?

Fontos kimondani: senki nem kötelezhető madáretetésre. A természet alapvetően nincs rászorulva az emberre, sok faj etetők nélkül is túlélné a telet, különösen enyhébb klímán.

Az etetés ott nyer különös jelentőséget, ahol a természetes élőhelyeket az ember erősen átalakította, feldarabolta. A városi madárpopulációknál ez gyakran így van. Ugyanakkor a rosszul, rendszertelenül, egészségtelen táplálékkal végzett etetés mindenképpen problémásabb, mintha egyáltalán nem etetnénk.

Leegyszerűsítve: a „jó madáretetés” segít, a „rossz madáretetés” árt, az „egyáltalán nem etetek” pedig semlegesebb, mint sokan hinnék.

Egy városi lakásban, ahol a tél ablakon túli valósága többnyire latyakos járdákra és ködös parkolókra korlátozódik, meglepően sokat jelenthet, hogy az ablakpárkányra leszáll egy kék cinege, és fél percig intenzíven dolgozik egy napraforgómagon.

A madáretetés sokaknak rituálévá válik. Reggeli kávé mellett utánatölteni a magot, megnézni, ki érkezett elsőként, figyelni a változásokat a szezon során. A gyereknek megmutatni, hogy nem minden a képernyőn történik, hanem az ablakon túl is van izgalmas világ.

A mentális egészség szempontjából sem elhanyagolható, hogy egy ilyen egyszerű tevékenység konkrétan láthatóvá teszi: van hatásunk a környezetünkre, és képesek vagyunk valami kézzelfogható jót tenni.