A banán, ami kéken világít

A banánt a legtöbben egyszerű, hétköznapi gyümölcsként ismerjük: sárga héj, puha belső, kész. A laborok UV-lámpái alatt viszont egészen más arcát mutatja. A héja kéken fluoreszkál, mintha rejtett világítás lenne beépítve a gyümölcsbe.

A banánt általában már sárgán vesszük le a polcról, ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy eredetileg zöld. A zöld színt ugyanaz az anyag adja, amely a növények leveleit is színezi: a klorofill.

Amíg a banán éretlen, a héjában nagy mennyiségben van jelen ez a pigment. Ahogy azonban a gyümölcs érik, a klorofill lebomlik, a zöld szín visszahúzódik, és átadja a helyét a sárga árnyalatoknak. A folyamat azonban nem puszta színváltás, hanem összetett kémiai átalakulás.

A lebomló klorofillból olyan molekulák keletkeznek, amelyeknek van egy különleges tulajdonságuk: ultraibolya fény hatására kéken fluoreszkálnak. Magyarán, amit a szemünk nappali fényben már nem lát, az UV-lámpa előtt újra „életre kel”.

Mi az a fluoreszcencia, és mitől „világít” a banán?

Fluoreszcenciáról akkor beszélünk, amikor egy anyag elnyel egy bizonyos hullámhosszú fényt, majd egy másik, általában hosszabb hullámhosszon fényt bocsát ki.

A banán esetében ez így néz ki:

• az UV-fény energiát ad a klorofill-lebomlási termékeknek

• ezek a molekulák izgalmi állapotba kerülnek

• amikor visszatérnek alapállapotukba, kék fényt bocsátanak ki

Normál megvilágításnál ebből semmit nem érzékelünk, UV-lámpa alatt viszont a banán héja látványosan „felragyog”. Ráadásul nem egyenletesen: az érési foltok, pigmentált részek különösen erősen fénylenek, mintha finom mintázat lenne a gyümölcs felületén.

Innen ered az állítás, hogy a banán jobban „világít”, mint gondolnánk. A jelenség nem trükk, nem filter, hanem kőkemény fizika és kémia.

Miért érdekes ez a kutatóknak?

A laikus számára ez legfeljebb látványos érdekesség, a kutatók számára azonban információforrás.

A klorofill lebomlásából származó fluoreszkáló anyagok:

• jelzik, milyen stádiumban jár a gyümölcs érése

• megmutatják, hogyan és hol bomlanak le a pigmentek a héjban

• modellként szolgálnak más növényi szövetek öregedésének vizsgálatához

Laboratóriumi körülmények között a banán héját UV-fényben vizsgálva az érési folyamat gyakorlatilag „leképezhető”. A fluoreszcencia mintázata és intenzitása alapján következtetni lehet arra, hogy mennyire érett a gyümölcs.

Elméletben akár olyan rendszer is elképzelhető, ahol automatizált kamerák UV-fényben figyelik a gyümölcsöket, és ennek alapján döntik el, melyik tétel optimálisan érett szállításra vagy bolti kihelyezésre. A technológia ma még inkább kutatási terület, mint bolti valóság, de a tudomány számára egyértelműen értékes eszköz.

Van ennek szerepe a természetben is?

Bizonyos hipotézisek szerint az UV-tartományban jól látó állatok – például egyes madárfajok – számára az ilyen fénylés segíthette az érett termések felismerését. A növénynek ez előnyös, hiszen az állatok megeszik a gyümölcsöt, majd a magokat odébb „szállítják”.

Arra sincs garancia, hogy kifejezetten emiatt alakult ki a fluoreszcencia. Előfordulhat, hogy egyszerűen a klorofill lebomlásának mellékjelensége, amely nem volt döntő a természetes szelekcióban, de együtt utazott más, hasznos tulajdonságokkal.

A mai, termesztett banánnál ez már inkább tudományos érdekesség, mint biológiai jelzőrendszer. A szupermarketekben aligha fognak UV-lámpa alatt válogatni a vásárlók, bár kétségtelenül látványos lenne.

Kipróbálható otthon is

A jelenség nem marad kizárólag laborok falai között. Ha valakinek van otthon UV-lámpája – például pénzvizsgáló vagy dekorlámpa –, egyszerűen ellenőrizheti, miről is van szó.

Elég egy érettebb banán, egy elsötétített szoba és egy UV-fényforrás. Közelebbről megnézve jól látszik, hogy a héj nem homogén módon világít, hanem foltok, rajzolatok jelennek meg rajta.

Ez az a pont, ahol a tudomány hirtelen nagyon is játékossá válik: a mindennapi gyümölcs hirtelen kísérleti objektummá lép elő, és kiderül, mennyi minden rejtve marad a szemünk elől normál fényviszonyok között.

LM