Programok

Újra Győr-Rally

Újra Győr-Rally

Kép forrása: WHB Győr Rally

Több évtizedes kihagyás után újra Győrben és környékén versenyeznek a hazai ralisport legjobbjai, szombaton és vasárnap kerül sor ugyanis a HUMDA országos ralibajnokság idei ötödik futamára, a WHB Győr-Rally, amelyen az abszolútban élen álló Vincze Ferenc, Percze Nándor kettős bebiztosíthatja az idei bajnoki címét.

 

A 2019-ben abszolút első helyezett Vinczét a mostani évadban nem igazán tudták megszorongatni az ellenfelei, így a Skoda Fabia R5-tel versenyző pilóta és navigátora karnyújtásnyira került a végső diadaltól: ha a győri központú viadalon két ponttal többet szereznek, mint az összetettben második helyen álló Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Volkswagen Polo GTI R5) kettős, akkor a nyíregyházi rali Európa-bajnoki (ERC) futam keretében sorra kerülő utolsó bajnoki forduló eredményétől függetlenül biztosan ők lesznek 2023-ban az abszolút magyar bajnokok.

"A győri pályák kifejezetten izgalmasak, ugyanis három olyan szakasz is van, ahol eddig egyáltalán nem versenyeztem, és ez új motivációt jelent. Örülök, hogy új gyorsaságikat dolgozhatunk fel, és, hogy egy városi szakasz is bekerült a programba" - nyilatkozta csapatának közleményében Turán, aki kiemelte, személyes emlékek is kötik a városhoz, oda járt ugyanis főiskolára, pályafutása elején pedig a Rábaringen is versenyzett. "Ez a futam azért is lesz különleges, mert a mentoráltam, Faltusz Dávid az édesapjával fog menni záró autóként, sőt, Dávid a városi gyorsaságin is részt tud venni a junior mezőnyben, így a csapatunkat két autó képviseli majd a hétvégén" - tette hozzá a Shell Helix Ultra versenyzője.

Az előző idényt abszolút harmadik helyezettként záró Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt páros ezúttal minden bizonnyal lecsúszik majd a dobogós pozícióról, egyelőre ugyanis csak nyolcadik az összetettben és 22 pont választja el a harmadik pozíciótól. A legújabb fejlesztésű Skoda Fabia RS Rally2-vel induló kettős ennek ellenére azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az első háromban zárja a győri futamot.

"Korábbi videókat nézve egyértelmű, hogy nagyon tempós verseny elé nézünk. A Rábaring is nehéz lesz mind a gumik szempontjából, mind pedig a pontos vezetés miatt, hiszen a padkák nagyon tudnak büntetni. Külön öröm a számunkra, hogy lesz városi gyorsasági is, bízom benne, hogy nagyon sokan jönnek ki megnézni minket és a magyar mezőnyt" - mondta csapatának közleményében Velenczei.

A hat kategóriában 136 versenyautót felvonultató viadalon a nézők láthatják többek között az augusztusi cseh ERC-futamon másodikként záró Csomós Miklós, Bán Viktor (Skoda Fabia R5 Evo) duót, valamint a világbajnoki versenyautót, a Citroen C3 WRC-t újfent harcba állító Bútor Róbert, Tagai Róbert kettőst, de nem lesz ott a versenyen az összetettben jelenleg harmadik helyen álló Ranga Péter, Czakó János páros.

Az ünnepélyes rajtceremóniára pénteken kerül sor, majd szombaton hat, vasárnap pedig öt - közte a győri belvárosi - gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, amely így több mint 141 kilométernyi versenytávot teljesít majd.

A rajt- és céldobogót a Városház téren állítják majd fel, a szervízpark pedig a győri ETO Park élményközpontban lesz. A szervezők közlése szerint számos kiegészítő programmal várják az érdeklődőket a helyszínen, a belvárosi gyorsasági szakaszra, valamint a szervízparkba pedig ingyenesen léphetnek be a nézők.

 

#győr #program