Kép forrása: pexels.com
Volt idő, amikor a napsütés nemcsak boldogságot, de életet is mentett. A 19. század ködös iparvárosaiban, ahol a napfényt gyakran elfedték a gyárkémények füstjei, egy titokzatos betegség kezdte megtizedelni a gyerekeket: a rachitis, ismertebb nevén az angolkór. A gyermekek csontjai eldeformálódtak, járásuk nehézkessé vált, és senki sem tudta, miért.
Az orvostudomány már akkor is kutatta az okokat, de a megoldás csak a 20. század hajnalán kezdett körvonalazódni – és egy véletlen megfigyelés vezetett a felfedezéshez. Németországban, 1919-ben, egy orvos, Kurt Huldschinsky, azt vette észre, hogy az ultraibolya fény hatására az angolkóros gyerekek állapota javulni kezdett. Nem gyógyszer, nem műtét, hanem a napfény volt a kulcs. És ezzel elindult a D-vitamin története.
A csontok titkos védelmezője
1922-ben Elmer McCollum amerikai biokémikus már biztosra ment: felfedezte a zsírban oldódó anyagot, amit D-vitaminnak nevezett el – az A-, B- és C-vitaminok után logikusan következett. A tudósok hamar rájöttek, hogy ez a vitamin létfontosságú a kalcium felszívódásához, és ezáltal a csontok egészségéhez.
Hamarosan a tejtermékeket, margarint és más élelmiszereket elkezdték D-vitaminnal dúsítani. Egy világjárvány visszavonulót fújt, az angolkór Európában és Észak-Amerikában szinte eltűnt.
Ahogy múltak az évtizedek, a D-vitamin szerepéről újabb és újabb meglepő felfedezések születtek. Már nem csupán a csontok „testőrének” tartották, hanem immunerősítőként, sőt, bizonyos autoimmun betegségek, daganatok és depresszió ellen is vizsgálták hatásait.
A 21. század elején, a napfénykerülő életmód – és az UV-sugárzás veszélyei miatti félelem – új kihívást hozott: a D-vitamin-hiány visszatért, csendesen, de határozottan. A modern ember – irodákban, autókban, árnyékos otthonokban – egyre kevesebb természetes D-vitaminhoz jut, és a szakemberek újra figyelmeztetnek: nem élhetünk fény nélkül.
Miért lett sláger a D-vitamin?
A COVID-19 járvány alatt a D-vitamin neve gyakorlatilag újra bekerült a köztudatba. Kutatások azt sugallták, hogy a megfelelő D-vitamin-szint akár enyhítheti a fertőzés lefolyását. A gyógyszertárakban pillanatok alatt kifogytak a készletek, és hirtelen mindenki „D-vitamin-szakértővé” vált.
De mi az igazság? Tényleg pótolni kell?
A válasz: sok esetben igen. A szervezet D-vitaminját főként a bőr állítja elő napfény hatására, de a modern életvitel ezt drasztikusan korlátozza. Ráadásul az ételeink sem bővelkednek benne: kisebb mennyiség található például zsíros halakban, tojássárgájában vagy májban – de ez messze nem elég.
Tabletta, csepp, spray – hogyan pótoljuk?
A D-vitamin-pótlás ma már nemcsak orvosi tanács, hanem életstílus. A piac bővelkedik termékekben: kapszulák, cseppek, rágótabletták, sőt, már szájspray formájában is kapható. A hatóanyag többnyire D3-vitamin (kolekalciferol), amelyet a szervezet könnyebben hasznosít, mint növényi eredetű társát, a D2-t.
De itt nem érdemes túlzásba esni. A napi ajánlott mennyiség felnőtteknek általában 1000–2000 NE (nemzetközi egység), ám bizonyos esetekben – például terhesség, időskor vagy krónikus betegségek mellett – az orvos többet is javasolhat. Viszont a túl sok D-vitamin is veszélyes lehet: a túladagolás akár kalciumfelhalmozódást és vesekárosodást okozhat.
A D-vitamin ma már nem csak vitamin, hanem hormonként is ismert. Szinte minden szervünkben van receptora, és hatása messze túlmutat a csontokon. A történet pedig nem ért véget – a kutatók továbbra is vizsgálják, mire képes ez az egyszerű, de nélkülözhetetlen molekula.
LM
