Kép forrása: pexels.com
Kevés olyan tevékenység van, amely ennyire mélyen gyökerezik az emberi történelemben, mint a halászat. A vízparton dobott első követ, a kezdetleges horgászbotot, majd a kifeszített hálókat ma már GPS-szel felszerelt hajók és óriási halászhajók váltották fel – de a lényeg nem változott: az ember mindig is meg akarta szerezni a víz élőlényeit, hogy túléljen, fejlődjön, vagy épp meggazdagodjon.
A halászat története a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Már az ősember is kihasználta a tavak és folyók kínálta lehetőségeket. A legkorábbi bizonyítékok – például halszálkák és horgok – több mint 40 ezer évesek. A hal ebben az időben nemcsak élelemforrás volt, hanem szimbólum is: az egyiptomiaknál például a Nílus áldását jelentette, míg a görögöknél és rómaiaknál a bőség istenének ajándéka volt.
A középkor Európájában a halászat új szerepet kapott: a vallás hatására hetente többször is húsmentes napokat tartottak, amikor kizárólag halat lehetett fogyasztani. Ez felértékelte a halászok szerepét, és megerősítette a vízparti közösségeket. A Balti-tengeren például egész városok épültek a heringhalászatra, a hal pedig nemcsak táplálék, hanem kereskedelmi áru is lett. Megszülettek az első halpiacok, sőt halászati szabályzatok is, amelyek ma már a környezetvédelem előfutárainak tekinthetők.
A 19. századtól kezdve a gőzhajók, később a dízelmotoros halászhajók forradalmasították a halászatot. A hálók nagyobbak lettek, a módszerek hatékonyabbak – és a halfajok egyre fogytak. A 20. század második felére eljutottunk oda, hogy a halászat már nemcsak élelmiszertermelés, hanem környezetvédelmi kérdés is lett. Ma az ENSZ becslése szerint a tengeri halállományok több mint harmada túlhalászott. Kérdés, hogy meddig húzható a háló anélkül, hogy végleg elszakadna.
Magyarországon: a ponty királysága
Hazánk halászati hagyományai is régiek. A középkori kolostorok halastavai, a Tisza és a Duna bő vize, majd a halastavak rendszere mind hozzájárultak ahhoz, hogy a hal – különösen a ponty – a magyar gasztronómia szerves része legyen. A szegedi halászlé vagy a balatoni fogas nemcsak étel, hanem kultúra is. Ma a magyar halászat inkább tógazdaságokra és sporthorgászatra épül, de a hagyomány, mint egy jól vetett háló, továbbra is tartja magát.
A halászat története tehát egyben a civilizáció története is. Ma már nem elég kifogni a halat – meg is kell őriznünk azt a világot, amelyben él. Az akvakultúrák, a kvóták és a természetvédelmi területek lehetőséget kínálnak egy fenntarthatóbb jövőre, de a döntés – mint mindig – az ember kezében van.
Ha szeretnél horgász webshop-ban vásárolni kattints IDE!
LM
