Család

Milyen az igazi túrógombóc?

Milyen az igazi túrógombóc?

Kép forrása: mindmegette.hu

Ahány ház, annyi szokás – igaz ez a főzésre, sütésre is. Ahány ház, annyiféle túrógombóc recept, mindenki alakít ugyanis rajta és generációról generációra öröklődnek ezek az apró változtatások.

 

Az igazi túrógombóc receptje pedig nemzetenként is más és más. Mi, magyarok is hajlamosak vagyunk kisajátítani egy-egy ételt, mondván, hogy az tipikus magyar fogás, pedig ha kicsit körbenézünk, láthatjuk, hogy a Kárpát-medence népeinek konyhája nagyon sok mindenben hasonlít. Nincs ez másképp akkor sem, ha megnézzük, hogy milyen is az igazi túrógombóc.

Egyszerű hozzávalók, fenséges végeredmény

Nézzük is meg az alapokat, az igazi túrógombóchoz szükségünk lesz igazi, zsíros túróra, grízre, vaníliás cukorra, tojásra, sóra. A tálaláshoz pedig prézlire, tejfölre és porcukorra. Az első lépés, hogy a túrót áttörjük villával, beleütjük a tojásokat, összekeverjük, majd beletesszük a grízt, a cukrot és a sót. Lágy és könnyű gombócokat kapunk, ha a tojásfehérjét habbá verjük és úgy keverjük bele a masszába. 500 gramm túróhoz 2 dl gríz, 3 tojás, 1-2 evőkanál vaníliás cukor és egy csipet só szükséges. A masszát minimum egy óráig állni hagyjuk, ez alatt a gríz megszívja magát, ha felvert tojásfehérjével dolgozunk, akkor ezt csak ekkor adjuk hozzá. Ezután egy csipet sóval vizet forralunk, és az előre kiszaggatott gombócokat a lobogó vízbe tesszük. 4-5 perc alatt meg is főnek a gombócok. Közben olajon pirítsuk meg a zsemlemorzsát és ebbe forgassuk bele a lecsöpögtetett gombócokat. Tálaláskor pedig tegyük rá vagy mellé a tejfölt, amit előtte ki is keverhetünk a cukorral, de a porcukrot egyenesen a gombócokra is hinthetjük. Sokan gyümölcsszósszal teszik még izgalmasabbá ezt az egyszerű ételt. A lehetőségek végtelenek, minden országban másként tálalják, de ugyanúgy népszerű Ausztriában, Csehországban, Romániában és Szlovákiában.

Túrógombóc változatok

A túrógombócokat sok esetben megtöltik különböző gyümölcsökkel, sőt, van olyan recept, mely szerint nem is főzni, hanem sütni kell. Ezen kívül léteznek nyers változatok is. Abban is megoszlanak a vélemények, hogy mekkora a gombóc ideális mérete. Lehet diónagyságú, ezeknek az az előnye, hogy gyorsabban megfő, a nagyobbaknál pedig mindig érdemes kettévágni egy gombócot, hogy ellenőrizzük, hogy a belseje is átfőtt-e. A főzővizet is fel lehet turbózni, tehetünk bele csillagánizst, szegfűszeget, fahéjat. Ha pedig nem forgatjuk zsemlemorzsába, tálalhatjuk gyümölcsszósszal, áfonyával, szederrel, málnával. A tejföl helyett használhatunk joghurtot, de el is hagyhatjuk ezt, helyettesíthetjük lekvárral, kompóttal vagy akár csokoládészósszal is.

(LM)