Család

Kávé helyett alternatíva az álmosító ősz ellen

Kávé helyett alternatíva az álmosító ősz ellen

Kép forrása: pexels.com

Sokunknak szinte elképzelhetetlen, hogy elteljen a nap egy csésze eszpresszó vagy cappuccino nélkül. Ám mint oly sok mindenre, a kávéra is igaz, hogy nem szabad túlzásba vinni a fogyasztását. Az alábbiakban szakértő segítségével mutatunk néhány alternatívát, amelyekkel lecserélhetjük a napi feketét, sőt, az egyik ital receptjét is megismerhetjük.

 

Számos olyan ital létezik, amelyekkel remekül ki lehet váltani egy-egy csésze kávé serkentő hatását, ráadásul így sokkal változatosabbá tehetjük a reggeli vagy délutáni rutinunkat, mintha mindig csak a hagyományos eszpresszónkat innánk. Persze az alábbi italok íze a legtöbbször más, mint a kávéé, de ez ne tántorítson el minket attól, hogy kipróbáljuk őket, könnyen lehet, hogy új kedvencet fedezünk fel köztük!

 

  1. Chai latte: a karácsonyízű koffeinlöket

A chai tea vagy más néven masala chai Indiából indult világhódító útjára, mára pedig az egyik legnépszerűbb tejes ital lett belőle. Ez egy erős feketetea-főzet, amit tradicionálisan asszám teából készítenek. A hagyományosan a chai lattét szálas fekete tea, bivalytej és víz keverékéből készítik, amihez fűszereket adnak. Leggyakrabban csillagánizzsal, fahéjjal, gyömbérrel, kardamommal, édesköménnyel és fekete vagy színes borssal ízesítik. Ezeknek a fűszereknek számos jótékony hatása van. A gyömbér remek választássá teszi a chait gyomornyugtató és emésztésjavító tulajdonsága miatt, a fahéj segít szabályozni a vércukorszintet, ráadásul az agyműködésnek is jót tesz, képes stimulálni a gondolkodásunkat. A kardamomban található vegyületek fokozzák a vérkeringést és csökkentik a gyulladásokat. Az ital alapját képező fekete teában ugyanúgy megtalálható a koffein, mint a kávéban, tehát élénkít is.

 

2. Matcha tea: a japánok harsányzöld kedvence

A matcha Japánból származik, a zöld tea egy különleges fajtája, ugyanis nem forrázatot készítenek a levelekből, hanem porrá őrlik azokat. Egy megfelelően elkészített matcha egyenértékű lehet akár egy csésze presszókávéval is, és sokak szerint annál egészségesebb. A matcha teában található koffein lassan szívódik fel, így hatása akár 6-8 óráig is kitarthat, így leginkább reggel ajánlatos fogyasztanunk. Háromszor nagyobb a koffeintartalma, mint az átlagos zöld teáknak, de az antixodiánstartalma is rendkívül magas. Nagyjából 70 százalékkal több vitamin található meg benne, mint a narancsban, valamint kilencszer több béta-karotint tartalmaz, mint a spenót. Klorofill is jócskán van benne, ami védi a sejteket a szabad gyököktől, ezzel gátolva a rákos sejtek kialakulását. A nyugati országokban a tejes változata a legfelkapottabb.

 

3. Aranytej: az indiaiak folyékony kincse

Az aranytej egy indiai eredetű fűszeres nedű, melynek számos pozitív hatása ismert. Olyan értékes fűszereket találunk benne, mint például a kurkuma, a gyömbér és a fahéj, ezeknek köszönheti csodás aranysárga színét és természetesen a neve is innen ered. Mindhárom fűszer gazdag az antioxidánsokban, amelyek többek között lassítják az öregedési folyamatokat. A kurkuma és a gyömbér emellett természetes gyulladáscsökkentőként is funkcionál, a fahéj pedig bizonyítottan javítja a szellemi éberséget.

 

4. Matétea: a kecsuák csodaszere

A matétea őshazája Dél-Amerika, de ma már az egész világon nagy népszerűségnek örvend, számos híres sportoló fogyasztja rendszeresen. A matéteát vagy yerba matét egy örökzöld cserje leveleiből és hajtásaiból főzik, és hagyományosan egy tökféle héjából készült edényből szokás fogyasztani egy fémből készült szívószálon, a bombillán keresztül, amely a benne található szűrőnek köszönhetően megakadályozza, hogy a teafű a szánkba kerüljön. A maté 24 különböző vitamint és ásványi anyagot, illetve 15 féle aminosavat rejt magában, ráadásul az ital a benne lévő flavonoidok és alkaloidok miatt jelentős sejtszintű védőhatást is kifejt, továbbá a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére is kiváló. Koffeintartalma a kávéénál alacsonyabb, a zöld teáénál viszont magasabb.

 

+1 Cikóriakávé: Maci kávé nem csak gyerekeknek

Gyerekkorunkban, amikor már meguntuk a habos kakaót és mi is kávét szerettünk volna inni a reggeli mellé, mint a szüleink, akkor gyakran került elő a konyhaszekrényből a Maci kávé, ami egy cikóriából készült kávépótló. A Greenfield F&B managere úgy véli, ha nem ragaszkodunk a serkentő hatáshoz, csak a kávé (vagy sokak szerint ahhoz hasonlító) íze az, amit szeretnénk átélni, akkor jó választás lehet. A cikória nem tartalmaz koffeint, így nem emeli meg a vérnyomásunkat és nincs vízhajtó hatása sem. Gazdag inulinban, mely egy prebiotikus tulajdonságú rost, ebből adódóan könnyíti az emésztést. Emellett számos más jó tulajdonsága is van: csökkenti a koleszterinszintet, így védi a szívet, valamint erősíti az immunrendszert, és kedvezően hat a vércukorszintre is.

 

LM