Család

Egy ártalmatlannak tűnő anyajegy is veszélyes lehet

Egy ártalmatlannak tűnő anyajegy is veszélyes lehet

Kép forrása: pexels.com

Májusban világszerte a melanoma nevű bőrdaganat veszélyeire hívják fel a figyelmet, amely becslések szerint a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékáért felelős, ugyanakkor a bőrdaganat okozta halálozások nagyrészét okozza. Dr. Kiss Norbert bőrgyógyász szakorvos kiemelte, melanoma kialakulhat olyan területeken is, amit a napfény sosem ér, ezért rendkívül fontos, hogy évente egyszer teljes testes anyajegyszűrésen vegyünk részt. Ha pedig új növedéket találunk a testünkön, akkor az AIP Derm mesterséges intelligencia alapú szoftver segítségével akár pár órán belül megkaphatja a diagnózist a páciens anélkül, hogy el kellene hagyni az otthonát. A digitális bőrgyógyászat vállalja, hogy május elsején minden feltöltött képet még aznap diagnosztizál, ráadásul féláron.

 

A melanoma a bőrdaganatok egyik fajtája, a festéksejtek rosszindulatú daganatos elváltozása, amely az egyik legrosszabb lefolyású daganatos betegség. A melanoma már korai stádiumban is adhat áttéteket a nyirokcsomóba, a belső szervekbe és a csontokba, ami az elsődleges daganat eltávolítása után is létrejöhet. A daganatos betegség okozta veszély valós, de odafigyeléssel és megelőzéssel minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek világszerte május első hétfőjén, a Melanoma Monday-el.

Dr. Kiss Norbert bőrgyógyász szakorvos, az AIP Derm szakértője szerint általános tévhit, hogy a napfény a barátunk. Ugyan valóban segíti a D-vitamin termelését a szervezetnek, de hosszabb kitettség esetén lehetnek rendkívül káros velejárói is. Rövidtávon ilyen a nyáron gyakran előforduló napégés, hosszú távon pedig legrosszabb esetben a bőrdaganatok, hiszen a melanoma kialakulása is elsősorban a napfényártalomhoz köthető.

A melanoma felismerésére segíthet az úgynevezett ABCDE szabály, ami egy angol nyelven született összefoglaló név.

Ebben az „A” az asszimetriát jelöli, vagyis ha egy anyajegynek szabálytalan az alakja, az gyanút kelthet bennünk. A „B” mint border az elmosódott határra utal, azaz ha az anyajegy szélei furcsán, nem élesen különülnek el a környezettől, az problémára utalhat. A „C” mint color annak veszélyeire hívja fel a figyelmet, ha egy anyajegyen különböző színárnyalatok fedezhetők fel, a D” mint diameter azt jelenti, hogy ha egy anyajegy átmérője nagyobb, mint 6 milliméter, akkor annak a kockázata is nagyobb. Míg az „E” mint evolving az időbeli változásokat jelöli, tehát ha az anyajegy színe, mérete vagy felszíne módosul, az szintén veszélyes lehet.

Mesterséges intelligencia azonosítja a melanomát

Dr. Kiss Norbert közölte, bár fontos lehet az önvizsgálat, mivel egy ártalmatlannak tűnő anyajegy is veszélyes lehet, ezért évente legalább egyszer ajánlott szakorvosnak is megmutatni a bőrünket.

„Az anyajegy neve azt sugallja, hogy veleszületett bőrelváltozásról van szó, de az újszülötteken nagyon kevés van, azok életünk során jelennek meg rajtunk folyamatosan. Ez is indokolja, hogy bármilyen új növedéket veszünk észre a bőrünkön, akkor mielőbb forduljunk bőrgyógyászhoz, mert a melanomák kétharmada így jelentkezik, és nem már korábban meglévő anyajegyek által” – magyarázta.

Közölte, a világújdonságnak számító AIP Derm mesterséges intelligencia alapú szoftver segítségével már az otthonunkból diagnosztizálhatóvá váltak a bőrbetegségek, így a melanoma is.

A bőrgyógyászat Shazamjaként is emlegetett technológiának köszönhetően a páciensek a hét minden napján, munkaszüneti- és ünnepnapokon is, a nap 24 órájában orvoshoz fordulhatnak a bőrproblémájukkal akár a saját kanapéjukról is. Ehhez csupán egy fotót kell készíteni az érintett bőrfelületről, majd a felvételt feltölteni pár alapadat és a TAJ szám megadását követően a rendszerbe. Innentől számítva akár két órán belül is visszajelzést kaphatunk arra vonatkozóan, hogy milyen bőrbetegségben szenvedünk, és mi a teendő vele. A bőrbetegségek kockázataira való figyelemfelhívás érdekében az aipderm.hu minden egyes vizsgálatra 50%-os kedvezményt biztosít a melanoma monday-el kezdődő héten (május 1-7.-ig). Emellett vállalja, hogy minden egyes Melanoma Mondays során feltöltött esetre, még aznap megadja a diagnózist.

A bőrgyógyász szakorvos szerint május pont az az időszak, amikor a kritikus anyajegyeket biztonsággal el lehet még távolítani a bőrről sebészi beavatkozással, nyáron ugyanis a meleg és az izzadás miatt a sebgyógyulás nehezebb lehet.

#család