állás kalauz

Mit tegyünk, ha elbocsátottak?

Mit tegyünk, ha elbocsátottak?

Kép forrása: pixabay.com

Egy munkahely elvesztése sosem könnyű, sosem egyszerű. Még ha valaki önszántából dönt is úgy, hogy otthagyja munkahelyét, akkor is megviseli az embert. Érzelmileg és több más szempontból is. Ha pedig valakit elbocsátanak, akkor többféle vetülettel is szembesülni kell.

 

A lelki oldal

Az elbocsátásnak többféle oka lehet. Lehetséges, hogy véget ért az a munka, amire alkalmaztak bennünket. Vagy épp olyan átszervezések vannak a cégnél, hogy a mi pozíciónk megszűnik. Előfordul az is, hogy nem a megfelelő helyen dolgoztunk, nem voltak elégedettek a munkánkkal, és ezért válnak meg tőlünk.

Amikor a kezünkben van a papír és tudatosítjuk magunkban, hogy elbocsátottak, akkor fontos, hogy ne törjünk össze lelkileg. Még akkor sem, ha a mi hibánk volt az elbocsátás. Ekkor is fókuszáljunk arra, hogy nem emberként buktunk meg, csak egy munkahelyen, egy pozícióban nem tudtunk megfelelni. Ez nagyon fontos a későbbiekre nézve is. Így lesz könnyebb talpra állni, motiváltan új munkahelyet keresni.

A tennivalók

Amikor a kezünkben a papír, akkor olvassuk át alaposan. Nézzük meg a munkaszerződésünket, hogy mennyi a felmondási idő, járjunk utána, hogy kapunk-e végkielégítést. Ne írjunk alá semmit addig, amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy a munkáltatónk szabályosan, törvényesen járt el. Minél többet dolgoztunk az adott cégnél, annál több a végkielégítés összege, ez maximum azonban 3 hónapnyi fizetés lehet. Három hónap általában elég arra, hogy új munkahelyet találjunk, azonban ha mégsem, akkor se keseredjünk el.

Amint megszűnik a munkaviszonyunk, megkapjuk leszámoló papírjainkat, társadalombiztosítási kiskönyvünket. Mindezekkel keressük fel mihamarabb a munkaügyi központot, ahol regisztrálnak bennünket munkanélküliként. Vagyis álláskeresőként. Álláskeresőként számíthatunk anyagi támogatásra, ez maximum három hónapig jár. Nem nagy összeg, viszont hatalmas segítség azoknak, akiknek nincs megtakarításuk és így vágnak bele a munkahely-keresésbe. A munkaügyi központban kapott füzetben mindig feltüntetik, hogy mikor kell legközelebb jelentkezni.

Ezt akkor is tegyük meg, ha már nem kapjuk a támogatást, így maradunk ugyanis hivatalosan regisztrálva, és ha bármilyen pályázati lehetőség adódik például egy munkáltatónak, vagy mi magunk szeretnénk vállalkozóvá válni, akkor szükséges lehet, hogy regisztrált munkanélküliek legyünk. Fontos, hogy amikor lejár az álláskeresési támogatás folyósítása, onnantól a társadalombiztosítási jogviszonyunk sem él. Tehát ahhoz, hogy orvosi ellátásban részesülhessünk, magunknak kell fizetnünk a járulékot. Ehhez, ha nehézséget okoz, igénybe vehetünk szociális alapon is támogatást, erről a munkaügyi központok adnak tájékoztatást.

#munka #álláskalauz #job #állás #munkahely