Programok

XX. Füzéri Várnapok

XX. Füzéri Várnapok

Kép forrása: XX. Füzéri Várnapok

Jövő kedden kezdődnek a XX. Füzéri Várnapok, ahol fegyveres bemutatókon, ünnepi párviadalokon és nemesi ítélkezéseken is részt vehetnek az érdeklődők.

 

A hegyközi településen augusztus 15. és 20. között rendezik meg a programsorozatot, amelyen kedden és szerdán a fegyvereké lesz a főszerep, hiszen mindkét nap hadi, számszeríj- és kézműves bemutatókat tartanak az erődítményben. A fegyveres mustrák mellett kedden délután háromkor Nagyboldogasszony napi szentmisén vehetnek részt a látogatók a Várkápolnában - olvasható a füzéri vár honlapján.

Csütörtökön és pénteken páncél- és fegyverszemlével indul a nap, majd nemesi köszöntőt, várkatonasági gyakorlatozást, nemesi ítélkezést és ünnepi párviadalokat láthatnak az érdeklődők. Szombaton és vasárnap az állandó programok mellett a Délvidék magyar védőinek, a várkatonaságnak és a Fekete Sereg cseh zsoldosainak mustráján vehetnek részt a látogatók.

Szombaton a Római Katolikus Plébánia kertjében megrendezik a IX. Perényi Péter íjászversenyt, míg a Váruradalmi Rendezvénytérben este nyolctól a Holdeső ad koncertet, amelyet tűzijáték, majd Csűrdöngölő bál követ. Vasárnap a Szent István Római Katolikus Templomban Rácz Bertalan nyugalmazott monoki plébános tart Szent István-napi szentmisét délelőtt tizenegy órától.

 

#program