Programok

Változatos programok várják az olvasókat Szegeden

Változatos programok várják az olvasókat Szegeden

Kép forrása: pixabay.com

Tizenkilenc helyszínen mintegy száz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, könyvkiadók, folyóiratok programjaival várják az érdeklődőket a 95. Ünnepi Könyvhéten és a 23. Gyermekkönyvnapokon Szegeden.

 

Bár az évek során az országban a második legnagyobbá vált könyvheti programsorozat hivatalos megnyitóját csak június 13-án tartják, a rendezvények sora már egy héttel korábban elkezdődik és egészen június 21-ig tart.

Szegeden a könyvhét hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is.

Az idei könyvhetet június 13-án délután Tisza Kata író, interkulturális pszichológiai szakértő nyitja meg, aki hosszabb kihagyás után 2017-ben jelentette meg Akik nem sírnak rendesen címmel pszichoprózáit, azóta pedig sorra publikálja a terápiát és irodalmat ötvöző írásait. A megnyitót követően adják át az önkormányzat könyvkiadási támogatásait, és az év könyve díjat is.

A könyvhét szegedi programjainak vendége lesz mások mellett Lovranits Júlia Villő író, biológus, mesemondó, Benkő László író, a Cser Kiadó két kiemelkedő szerzője, Berta Ádám és Dulai Péter, Mártonffy András, a Móra Könyvkiadó írója, valamint a nemzetközi színtéren is elismert horrorszerző, Veres Attila, Kollár Zsolt író a Sztehlo bárkái című regényével, valamint Csirmaz Luca pszichológus és kutató, a Libertine Könyvkiadó szerzője. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából megjelent filmes könyvét mutatja be Koltai Róbert színész, rendező és a kötet szerzője, Gaál Ildikó.

Június 15-én a szegedi alkotók közül Veszelka Attila költő Bene Zoltánnal, Gyukics Gáborral, Reke Balázzsal és Szilasi Lászlóval beszélget készülő vagy éppen frissen publikált kötetekről, tervekről. Másnap Darvasi László most megjelent, Neandervölgyiek I-III. című nagyregényének kulisszatitkairól tudhat meg többet a közönség, a programokat végül Matuscsák Tamás és Géczi János könyvbemutatói zárják.

Hagyomány, hogy a Somogyi-könyvtár a Szegeden élő nemzetiségi közösségek kultúrájának és hagyományainak bemutatására is szervez programokat a könyvhét alkalmából. Idén egy-egy zenés-táncos programmal, kötetbemutatóval vagy éppen a Dugonics téren a vendégsátrak egyikében bemutatkozik a szerb, a görög, a lengyel és a német nemzetiség.

A színpadi programok közül nem hiányoznak majd a koncertek sem, fellép mások mellett a KidsAlone zenekar, a Deák Big Band, a Molnár Dixieland Band és a Fricsay Fúvószenekar is.

A kortárs irodalom szegedi keresztmetszetét mutatja föl, tallózva a városhoz kötődő írók, költők tavaly publikált alkotásaiból a Szegedi horizont 2024 című antológia. A kötetet a Városháza dísztermében ismerhetik meg az érdeklődők június 14-én. Ezen a napon rendezik a könyvtár gyermekeknek szervezett olvasásnépszerűsítő játéka, a Könyvkirály eredményhirdetését is.

 

#program #szeged