Programok

Tavaszi programkavalkád Székesfehérváron

Tavaszi programkavalkád Székesfehérváron

Kép forrása: turizmus.szekesfehervar.hu

Székesfehérvár az elkövetkező hetekben olyan változatos programkavalkáddal készül, hogy lehetetlen lesz a választás. Épp ezért nem is kell választani, minden héten Fehérvár! Egyszer időutazó detektívek és középkori táncosok várnak, majd a sport ünnepe több mint 2000 sportoló felvonulásával és jövőtudatos fesztivál, máskor Jam-Bory-vár kortárs művészekkel, ráadásként pedig Pünkösdi Virágálom… Ne felejtsék otthon a Nyiss Fehérvárra! Kedvezménykártyát sem… mi szóltunk!

 

Április 24-én az Aranybulla Pikniken talán még maga II. András – kezében az első magyar alkotmányt rögzítő történelmi dokumentummal – is megjelenik. Épp e napra esik ugyanis az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója, ugorjunk hát vissza az időben 1222-be! A belváros 13. századot idéző hangulatot kap, hogy a látogatók testközelből fedezhessék fel, milyen is volt az élet az Aranybulla kiadásának idején. Lesz többek közt középkori nyomda, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a kellékeket, megismerkedhetnek a korabeli könyvkészítés módszereivel, valamint a kalligráfiával, lúdtollas írással és a tintakészítés folyamataival is. A 13. századba visszatérő vendégek láthatnak pecsétkészítést, papírmerítést, hallgathatnak régizenét és szórakozhatnak az utcaszínház előadásain - hogy csak néhányat említsünk e kor látványosabb elemei közül. A középkori táncosokat az Alba Regia Táncegyüttes kelti életre, majd pedig a Kákics húzza a talpalávalót. A történelem iránt érdeklődők számára a II. András és az Aranybulla című történelemóra-színház lesz a befutó program. Aki jól figyel, azt is megtudhatja, Jobku és Dzsevu, a két időutazó detektív szerint mi történhetett az Aranybulla hét eredeti példányával.

A következő nagyszabású programra sem kell sokat várni Székesfehérváron. Május elsején azonban nem királyok és időutazók, hanem a város legnagyobb sportolói és aktív sportegyesületei jönnek ki az utcára és hívják mozgásra a látogatókat. A MOL Aréna Sóstó és környéke ad otthont az idei eseménynek, melyre immáron tizenegyedik alkalommal kerülhet sor: a cél az idei évben nem kisebb, mint hogy a 2019-es felvonulási létszámot 2022-ben felülmúlják a szervezők. Több mint 2 ezer sportoló és 50 sportegyesület vett részt akkor az eseményen, ám idén ennél is több és látványosabb utcai felvonulás várható! A reggel 9 órakor a Petőfi szobortól induló sportolói díszmenet a MOL Arénáig masíroz. Minden egyesület bemutatja tudását, sőt, lesz számos alkalom, amelyen az érdeklődők ki is próbálhatják kedvenc aktivitásukat.

Ha már sport és egészség, akkor környezettudatosság és természet az Aréna másik oldalán! Ugyanekkor, ugyanitt a Tisztán látszik! – Jövőtudatos rendezvény várja a családokat, hogy a Sóstó Természetvédelmi Terület és Látogatóközpont szervezésében játszva tudjunk meg többet arról, hogyan lehetünk a jövő őrei. Lesz ÖKOlimpia játékos útvesztővel, RePlacc, ahol a már nem használt játékok kelnek új életre, de Felelős Gasztrohősök is lehetünk, ha túljutunk a minősítés mizérián, hulladéklabirintuson és kirakjuk a malacpuzzle-t. Vár még a tavaly nagy sikert aratott óriáskép festés, a Nagy Víz Teszt, Meseösvény és öko divatbemutató is.

A következő hétvégén máris újabb ugrás az időben: Székesfehérvártól nem messze, a táci Gorsium Régészeti Parkban az ókorig utazhatunk vissza. Május 7-én és 8-án császárok, rabszolgák, veszedelmes csaták, múzeumpedagógiai, régészeti és antropológiai programok elevenítik fel a térség régmúltját a Floralia tavaszköszöntő ünnepen.

A képzőművészetek, zenei és színházi események, valamint performanszok idei évi első nagy eseményére is Székesfehérváron kerül sor: a 21. Kortárs Művészeti Fesztivál május 16-a és 22-e között színes kulturális programsorozatot ígér. Az esemény központja a belváros melletti Zichy liget lesz, de a környék számos helyszíne otthont ad majd egy-egy fontosabb programnak. Lesz dizájnvásár, koncert, kiállítás – egyszóval minden, ami kortárs és kultúra.

Sok minden várható még ezen a tavaszon, de a legfontosabb ezek közül a Hetedhét Játékfesztivál! Május 28-a és 29-e, azaz az egész hétvége a gyerekeké Székesfehérváron! A történelmi belváros ezúttal is hatalmas játszótérré változik a gyereknapi hétvégén. De nem csak az utcán, hanem a színpadon és a Hetedhét Játékmúzeumban is minden a gyerekeknek, a gyerekekről szól: bábműsorok, koncertek várják e hétvégén a kis látogatókat, akik maguk is egy mese szereplőivé válhatnak a Hétpróba során.

Pár héttel később, mire a virágok teljes pompájukat mutatják, munkába lendülnek a város virágkészítői is: minden évben a Pünkösdi Virágálom fesztiválján mutatják meg kreativitásuk legjavát. Június 3-a és 6-a között Székesfehérvár történelmi belvárosa ad otthont a színes virágkompozíciók bemutatójának. Az előző évek tapasztalatából kiindulva idén is bizonyosan lesz hol fényképezkedni, lesz mit csodálni a pünkösdi hétvégén is!

Ahhoz, hogy a programokat maximálisan kiélvezhessük, érdemes itt tölteni egy-két éjszakát! Annál is inkább, mivel a fehérvári szállások legtöbbjén már egyetlen éjszakához is ingyenesen jár a Nyiss Fehérvárra! Kedvezménykártya, amely 2022-ben új környékbeli kedvezményekkel is bővült. A kínálatban mindenki megtalálja a számára legjobb kikapcsolódást – akár a strandon szeretne pihenni, akár aktívan töltené a szabadidejét vagy kulturális felüdülésre vágyik.  Részletek itt: www.nyissfehervarra.hu

Szívélyes vendéglátójuk:

a Székesfehérvári Tourinform Iroda

Székesfehérvár, Oskola utca 2–4.
Telefon: +36-22/537-261
Fax: +36-22/340-330
E-mail: tourinform@szekesfehervar.hu
Facebook: www.facebook.com/tourinform.szekesfehervar