Programok

Száznál is több programmal várja a közönséget a Csabai Nyár

Száznál is több programmal várja a közönséget a Csabai Nyár

Kép forrása: bekescsaba.hu

Kilencvenkét nap alatt száznál is több programmal várják június elejétől augusztus végéig a békési megyeszékhelyre érkezőket a Csabai Nyár elnevezésű rendezvénysorozaton.

 

Varga Tamás alpolgármester szerint az utóbbi évtized legerősebb, leggazdagabb kulturális kínálatú programsorozatát állították össze azok az intézmények, amelyek az épülő Munkácsy-negyed "alkotórészei, bástyái". A Békéscsabai Jókai Színház 11 színházi előadást szervezett, fellép mások mellett Hernádi Judit, Kern András, Pokorny Lia, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter. A programban cirkuszi show és egy Cserháti Zsuzsára és Máté Péterre emlékező dalest is szerepel. A "csúcsrendezvény" július 8-án a teátrum saját Made in Hungária című előadása lesz, amelyet nem a városháza udvarán, hanem a főtéren rendeznek meg.

Békéscsabán kívül egyetlen városban sincs olyan nyári rendezvénysorozat, amely két hónapon keresztül folyamatosan biztosít programokat. A Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK) főként koncerteket szervez, a nyár második felében fellép a Neoton Família, az Irie Maffia, Keresztes Ildikó, a Beatrice és az Ivan&The Parazol; mellettük főként a helyi zenekarokra koncentrálnak. Szerdánként ingyenes TérZene programokkal, csütörtökönként mozival várják a CSAKK Stégen az érdeklődőket - közölte Paulikné Tóth Krisztina közművelődési főtanácsos. A Munkácsy Mihály Múzeumban június 16-án nyílik meg az Agyaghadsereg - Az első császár üzenete című kiállítás - mondta el Bácsmegi Gábor igazgatóhelyettes, hozzátéve, hogy a kínai agyaghadsereg darabjairól készült élethű másolatok közül 47 katona, 2 ló és teljes fegyverzetek érkeznek a Békéscsabán október végéig látogatható kiállításra.

Június 30-tól augusztus végéig Scholcz Endre helyi festőművész tárlata is látható a múzeumban. A Békés Megyei Könyvtár az ünnepi könyvhét alkalmából készül programokkal: Berényi Annával lesz közönségtalálkozó június 9-én, akivel a készülő Petőfi-életrajzról beszélgetnek. Másnap Karinthy Vera és Bornai Tibor adnak elő haikukat gitárkísérettel. A könyvtár emellett Grecsó Krisztiánnal és Hrutka Róberttel szervez zenés-mesélő estet június 21-én, 25-én Vakulya Norbert történelmi és fantasy-regényíróval beszélgetnek, augusztus 12. és 24. között pedig Bálint Ágnes-emlékkiállítást rendeznek az intézményben. Június 24-én városismereti sétán mutatják be a Munkácsy-negyed épületeit - mondta el Juhász Zoltán kommunikációs munkatárs.

A Napsugár Bábszínház június 22. és 26. között, a 18. Nemzetközi Bábfesztivál idejére a "bábos világ fővárosává" változtatja Békéscsabát - fogalmazott Lenkefi Zoltán igazgató. Mint kiemelte, öt nap alatt 18 társulat - nyolc külföldi és tíz magyar - 20 előadást tart, amelyek közül több Magyarországon még nem volt látható. A teljes programkínálatot az intézmények saját honlapjai mellett a Csabai Nyár mobilapplikáción keresztül lehet megtekinteni.

(LM)