Programok

Öt bemutatója lesz a veszprémi Kabóca Bábszínháznak az idei évadban

Öt bemutatója lesz a veszprémi Kabóca Bábszínháznak az idei évadban

Kép forrása: veszprémi Kabóca Bábszínház

Öt bemutatóval készül az idei évadra a veszprémi Kabóca Bábszínház, a kínálatban egyebek mellett népmese-feldolgozás és utcaszínházi előadás is szerepel.

 

Már bemutatták az évad első produkcióját, a Betyárok ideje - gombóc, stukker újratöltve című darabot Rumi László rendezésében. A darab főszereplője Sobri Jóska bakonyi betyár, aki komikus bírósági jelenetek és üldözéses akciók résztvevője a történet során. Október 28-án mutatják be - szintén Rumi László rendezésében - a Nyakigláb artisták a porondon című, cirkuszi elemeket felvonultató előadást, amelyben óriásbábokat is láthat a közönség. Január 22-én lesz a premierje a Csalimese című magyar népmesének, amely a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat egyik nyitórendezvénye lesz Varsányi Péter rendezésében. Június 4-én mutatják be a Szent Margit legenda című előadást, amelynek a város ikonikus terén elhelyezkedő Margit-romok adják majd a helyszínét. A produkció rendezője Kovács Géza lesz.

A 2022/23-as évad utolsó bemutatójaként július 30-án kerül közönség elé a Maxicirkuládé című produkció, amelyet Boráros Miláda rendezésében láthat majd a közönség. Az előadás helyszíne a Kabóciádé Családi Fesztiválra a Séd-völgyben felállított cirkuszi sátor lesz.

#program