Programok

Megkezdődött a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál

Megkezdődött a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál

Kép forrása: MTI

Több száz táncos látványos felvonulásával megkezdődött az első Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál Budapesten, a Szentháromság téren.

 

"Csoóri Sándor nagyon boldog lenne, ha ezt most láthatná" - hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a Kárpát-medence több mint harminc helyszínén egy időben zajló fesztivál nyitórendezényén a Szentháromság téren. Hozzátette: "Csoóri Sándor tudta, hogy kötődések nélkül nem élhet az ember, valahová tartoznunk kell és nekünk ez a hely a magyar hazánk és a magyar kultúra". Aki nem becsüli a múltját, semmibe veszi a jövőjét, az örökség felelősséggel és kötelezettséggel is jár - hangsúlyozta.

Csák János úgy fogalmazott, hogy a fesztivál résztvevői "a magyar szellem és lélek jövőképességéről tesznek tanúbizonyságot", egyben biztosította a közreműködőket, hogy a magyar kormány tisztában van ezzel a szellemi és lelki örökséggel és mindent megtesz azért, hogy ezt ápolja és megőrizze hosszú nemzedékeken át. Balogh Júlia, Csoóri Sándor özvegye ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy a Csoóri Sándor Alapot 2017-ben hívta életre a magyar kormány azzal a szándékkal, hogy minél többen ráébredhessenek arra, hogy a mai modern világunkban is ott van a helye a kultúrák legősibb ágának, a népművészetnek. Mint fogalmazott, ötven évvel ezelőtt a legkiválóbb gondolkodók is ott bábáskodtak a táncház mozgalom születésénél, és mára a Kárpát-medencében csaknem két millióan hódolnak ennek a magyar csodának.

"Csoóri Sándor hitte, hogy nemcsak az a fontos, hogy őrizzük hagyományainkat, hanem hogy meg is éljük azokat" - hangsúlyozta. Az esemény szombaton, a fesztivál harminc helyszínén egy időben, több mint húszezer néptáncos részvételével zajlik.  A nap folyamán látványos zenés-táncos felvonulással, kézműves-bemutatókkal, közös énekkel, tánctanítással, gálaműsorral és táncházzal várják a közönséget. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál célja, hogy a népművészeti mozgalom közösségei ismertté tegyék a Csoóri Sándor Program eredményeit.  A szervezők tájékoztatása szerint a Csoóri Sándor Program segítségével 2017-től eddig soha nem látott támogatásban részesültek a népművészeti közösségek Kárpát-medence szerte. Az eddig nyújtott mintegy 20 milliárd forintos támogatás eredményeként az egész Kárpát-medencében látványosan fellendült a hagyományőrző-népművészeti élet.

A nagyszabású fesztiválsorozat az országos népművészeti szövetségekkel, a határon túli magyar népművészeti szervezetekkel, valamit a harminchárom helyszín rendezőegyesületeivel együttműködve a Martin György Néptáncszövetség szervezésében valósul meg.

#program #rendezvény

MTI