Programok

Lányok Napja - Pályaválasztás előtt álló fiatalokat várnak az Akvárium Klubba

Lányok Napja - Pályaválasztás előtt álló fiatalokat várnak az Akvárium Klubba

Kép forrása: Lányok Napja Fesztivál

Számos nagyvállalat, egyetem és kutatóintézet részvételével tudományos fesztivált rendeznek október 18-án, az Akvárium Klubban, amelynek programjain a jövő munkahelyeivel ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt álló általános iskolás és középiskolás, valamint egyetemista diákok.

 

Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) közleménye szerint a rendezvény célja, hogy szórakoztató módon mutassa be a fiataloknak STEM-szakmák(természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) sokszínűségét és a jövőben rejlő lehetőségeket. A fesztiválon délelőtt előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken, délután pedig csapatversenyekeken vehetnek részt a fiatalok.

Az eseményen kiderül egyebek mellett, hogy mit csinál a UX designer, mi fán terem az adattudós, a környezetvédelmi mérnök vagy a mechatronikai mérnök, mivel foglalkozik az egészségügyi, a logisztikai vagy az anyagmérnök. A fesztiválon arra is választ kaphatnak a résztvevők, hogy  milyen szoftvert hívnak segítségül a kedvenc hollywoodi sorozataink fordításához, milyen környezetvédelmi megoldásai lehetnek egy mobilcégnek, hogyan működik az öntöződrón és okostraktor, milyen lehet a jövő városa, vagy hogy hol tart most a mesterséges intelligencia.

Az eseményen a pedagógusokat és a szülőket műhelyfoglalkozások várják, amelyeken többek között azt a témát járják körül, hogy a felnőttek hogyan segíthetik a fiatalok pályaválasztását. A Lányok Napja Fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az esemény honlapján tehetnek meg az érdeklődők (https://lanyoknapja.hu/). Nők a Tudományban Egyesület 2023. április 27-én rendezi meg a Lányok Napját, amelyen számos vállalat, egyetem és kutatóintézet nyitják meg a kapuit a fiatalok előtt.

#program