Programok

Kisfaludi Piknik

Kisfaludi Piknik

Kép forrása: Kisfaludi Piknik

Szeptember első hétvégéjén piknikre hív a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ: a Kisfaludi Közösségi Ház melletti sportpályán együtt tornázhat a család, lesz bábelőadás és kézműves foglalkozás a gyerekeknek, műsort ad a Búzavirág Dalkör, végül pedig az End of Paradise koncertje zárja a napot. A szeptember 2-án, szombaton 15 órakor kezdődő programon ingyenes a részvétel.

 

Az iskolakezdés előtti hétvégén még egy kis könnyed kikapcsolódásra várja a közönséget a Kisfaludi Közösségi Ház.

Az első szeptemberi szombaton, délután három órakor kezdődik az ingyenes program – méghozzá egy kis mozgással, amelynek keretében a gyerekek a szülőkkel együtt tornázhatnak majd, Szűcs Dorina vezetésével. A szervezők kérik, hogy aki teheti, hozzon magával jóga- vagy tornaszőnyeget. A torna után bábelőadás kezdődik: a Hangoló Zenés Gyermekszínház Megy a vonat, muzsikál a kerék című interaktív előadásában a közönség együtt énekelhet, játszhat Nemes Lászlóval.

Öt órakor a kisfaludi Búzavirág Dalkör énekel, hat órakor pedig egy egészen más műfaj, heavy metal zene következik: az End of Paradise együttes koncertjén tapsolhatnak a szórakozni vágyók.

A délután folyamán a gyerekeknek kézműves foglalkozást is kínálnak a szervezők, amelyen óriás színezőt színezhetnek, vagy gyöngyvasalással kulcstartót készíthetnek, de lesznek fajátékok és buborékjátszó is a ház körül. Az épületben „szörp fröccs” várja a vendégeket, és háromféle VR-játékot is ki lehet majd próbálni szeptember 2-án, szombaton.

 

szekesfehervar.hu

#program #székesfehérvár