Programok

Hortobágyi Lovasnapok július 12. és 14. között

Hortobágyi Lovasnapok július 12. és 14. között

Kép forrása: Hortobágyi Lovasnapok

Fogatversenyek, csikósbemutatók és számtalan program várja július 12. és 14. között az érdeklődőket a Hortobágyi Lovasnapokon.

 

A rendezvény központi eleme az először megszervezendő Ménes Fesztivál lesz. A Mátai Ménes három ménesbirtokot hívott meg, a mezőhegyesi, a bábolnai és a szilvásváradi ménesek mutatkoznak be a rendezvényen.

56. alkalommal szervezik meg az eseményt, 10 éve közösen a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-vel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságával.

Hortobágy évszázadokon keresztül adta a debreceni gazdaság és gazdagság alapját. Megjegyezte: ezt a történelmi tradíciót tovább kell vinni, és ez a felelősségtudat vezérli a várost, amikor évről-évre odaáll a lovasnapok mellé. A rendezvényt az idén több mint 9 millió forinttal támogatja a város - tette hozzá.    

DKV Debreceni Közlekedési Zrt. különjáratokat indít majd a szomszédos településre szombaton.

Az idén is megrendezik a csikósbajnokságot, a legizgalmasabb versenyszám a vasárnapi síkvágta lesz.Lesznek díjugrató és fogathajtó versenyek is - emelte ki Fülöp Bernadett, majd hozzátette, hogy újdonság az események sorában a puszta ötös bemutatók mellett a puszta tízes bemutató.

Szombaton délután egy órakor tartják a hivatalos megnyitót, aznap este 9 óráig tartanak majd a programok, bár a díjugrató versenyek már reggel elkezdődnek - részletezte.

 Vasárnap a Nemzeti Vágta hortobágyi előfutamát szervezik meg, 10 órától az elődöntőket és délután 5 órától a döntőt. Mindezekkel párhuzamosan több helyszínen várják az érdeklődőket többek között, gyermekprogramokkal, kiállítással és kézműves utcával. Fülöp Bernadett kiemelte, hogy a négy nap alatt több mint 400 ló lesz jelen.

Igazgatóság területén lévő Bitang kertben néptáncbemutatót és táncházat, kézműves foglalkozásokat, valamint bábelőadásokat szerveznek.

 

#program