Programok

Haydnnal Tihanyban

Haydnnal Tihanyban

Kép forrása: Váraljai Szandra

Bősze Ádám zenetörténész vezetésével tekinthetik meg a látogatók az Ereklye, Haydnkopf kiállítást szeptember 16-án 16 órától a Tihanyi Apátság kiállítótermében.

 

A kiállításon 5 kortárs magyar képzőművész reflektál Joseph Haydn ellopott koponyájának történetére. A program során a látogatók amellett, hogy megismerkedhetnek a kiállított tárgyakkal és a kissé bizarr történettel, bepillantást nyernek Haydn életútjának izgalmas pillanataiba is. Bősze Ádám a népszerű zenetörténeti előadások és rádióműsorok vezetője évekig ferences szerzetesként élt, így sajátos nézőpontjával még jobban megvilágítja majd Haydn valláshoz fűződő viszonyát, miközben azt is megtudhatják a látogatók, hogyan lett a szegény kóristafiúból uralkodókkal barátkozó, az európai zenei ízlést diktáló művész.

A program az Esterházy Magyarország Alapítvány és a Tihanyi Apátság közös szervezésében valósul meg. A tárlatvezetés után az érdeklődőknek Bősze Ádám zenetörténeti érdekességet is mesél az Apátság udvarán egy pohár frissítő mellett.

#program #tihany