Programok

Hat helyszínen több mint húsz előadás a Vidor Fesztiválon

Hat helyszínen több mint húsz előadás a Vidor Fesztiválon

Kép forrása: vidor.eu

Hat helyszínen több mint húsz előadást láthat a közönség az augusztus 26-tól szeptember 3-ig megrendezendő nyíregyházi Vidor Fesztivál színházi programja keretében.

 

A versenyprogramban változatos műfajú darabokat mutatnak be a meghívott színtársulatok Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában, de lesznek színielőadások a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, a Bencs Villában és a Szindbád Rendezvénytérben is, a Timpex Arénában pedig két előadással érkezik majd a Nemzeti Lovas Színház.

A nagyszínpadon hét előadást tartanak: a Győri Nemzeti Színház Olt Tamás rendezésében egy zenés életrajzi tragikomédiát, a Minden jegy elkeltet mutatja be, a Kecskeméti Katona József Színház Ray Cooney bohózatát, az 1x3 néha 4-et állítja színpadra. Az Orlai Produkciós Iroda a Válaszfalak című előadását, míg a Békéscsabai Jókai Színház Tamási Áron klasszikusát, az Énekes madár című népi játékot hozza el Nyíregyházára, Alfred Hitchcock bűnügyi történetét, a 39 lépcsőfokot a Szegedi Nemzeti Színház tolmácsolásában láthatja a közönség, a Veres 1 Színház egy filmadaptációt, a Miss Daisy sofőrjét, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház pedig Molnár Ferenc Érettségi című vígjátékát tűzte programra.

A Krúdy Kamarában Yasmina Reza sikerdarabja, Az öldöklés istene a szolnoki Szigligeti Színház előadásában érkezik, Bereczki Zoltán a Dolgok, amikért érdemes élni című one-man show-t, az Exit Generáció Moliére komédiáját, a Scapin furfangjait, a Gólem Színház pedig a Vircsaft című "össztársulati" előadást mutatja majd be. A fesztivál színházi programjában a Rózsavölgyi Szalon a Keresztül-kasul, a Spirit Színház a Szexpedíció, az Art Színtér a Ketten egyedül és az Orlai Produkciós Iroda A Redőny című darabjai is szerepelnek.

A szabadtéri színpadon a Vígszínház Party című fekete komédiáját, valamint a Játékszín A dominógyilkosság című darabját láthatja a közönség, a Bencs Villában a KV társulat a Miért lett R. úr ámokfutó? címmel Rainer Werner Fassbinder rendező egyik legendás alkotását értelmezi újra, a Szindbádban a Faq Színház produkciója, a Gyakran ismételt kérdések című darabja szerepel a fesztiválon.

A jegyvásárlási feltételekről és a részletes programról a www.moriczszinhaz.hu és www.vidor.eu oldalakon lehet tájékozódni.

#program