Programok

Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál novemberben

Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál novemberben

Kép forrása: Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál

A Grammy-díjas brit David Russell, a horvát Zoran Dukic és a Montenegrin Gitárduó is fellép az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 4-től 6-ig.

 

A nemzetközi hírű fesztivált Eötvös József gitárművész, a Zeneakadémia egyetemi tanára hívta életre kilenc évvel ezelőtt, idén A gitár színei mottóval zajlik a programsorozat. Minden művész nyilvános mesterkurzust tart, este pedig koncertek lesznek. A 69 éves David Russell brit gitárművész, a londoni királyi Zeneakadémia tanára 2019-ben már sikerrel lépett fel a fesztiválon. Számos elismerése és díja közül kiemelkedik a Grammy-díj, amelyet mint a legjobb klasszikus zenei szólista kapott Aire Latino című lemezével. Russell számos egyetem díszdoktora, 2018-ban ünnepélyes keretek között bekerült az Amerikai Gitár Alapítvány (Guitar Foundation of America) hírességek csarnokába.

A zágrábi születésű, 53 éves Zoran Dukic az egyetlen gitárművész, aki megnyerte mindkét Andrés Segovia-versenyt, Granadában és Palma de Mallorcán is, emellett a Fernando Sor, a Manuel Ponce, a Manuel de Falla, a Francisco Tárrega és számos más egykori művész előtt tisztelgő versenyen győzött. Különlegesen érzékeny játéka indította el világkarrierjét, napjainkban az egyik legkiválóbb gitárművésznek tartják.

A Montenegrin Gitárduó koncertje a gitárt mint kamarahangszert helyezi fókuszba. A két montenegrói klasszikus gitáros, Goran Krivokapic és Danijel Cerovic fúzióját gyakran hívják a világ tekintélyes nemzetközi színpadaira, hogy hangversenyeket és mesterkurzusokat tartsanak. Repertoárjukban két gitárra írt versenyművek mellett régizenei átiratok és 19-20-21. századi kompozíciók egyaránt szerepelnek.

A klasszikus gitár sokáig háttérbe szorult a magyar zenei tradíciók hangszerei mellett, noha számos stílusban használatos a könnyűzenétől a dzsesszen át a tradicionális muzsikáig. Áttörést jelentett, amikor 2002-ben Eötvös József gitárművész vezetésével elindult a Liszt Ferenc Zeneakadémia klasszikus gitár osztálya. Az elmúlt tizenöt évben több mint két tucat helyezést értek el nemzetközi versenyeken a tanszak hallgatói.

A Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny Magyarország legnagyobb klasszikus gitáros eseményévé nőtte ki magát. Idén két koncert a Solti-teremben, egy a Zeneakadémia nagytermében lesz, részletek a https://budapestguitar.com/ oldalon olvashatóak.

#program