Programok

Barcelonai színtársulat mutatkozik be a Trafóban csütörtökön

Barcelonai színtársulat mutatkozik be a Trafóban csütörtökön

Kép forrása: Facebook/Agrupación Señor Serrano

A hegy című előadásával ismét Magyarországra érkezik a spanyol Agrupación Senor Serrano. A barcelonai színházi társulat csütörtökön lép fel a Trafó - Kortárs Művészetek Házában.

 

A társulat, amely 2015-ben a Velencei Biennálé Ezüst Oroszlán Díját is elnyerte, második alkalommal szerepel a Trafó nagytermében. A 2016-ban bemutatott, Egy ház Ázsiában című előadáshoz hasonlóan A hegy című produkcióban is keveredik a szöveg, a videó, a hang és a makettek. Ez a sokszínű eszközhasználat a társulat védjegyévé vált, amellyel folyamatosan tágítják a színház határait - olvasható a Trafó honlapján.

A hegy című előadás korunk kapcsolatát vizsgálja az igazság és a bizalom jelenségeivel. Beszédes történelmi és közéleti példák felvonultatásával (mint a Mount Everestre induló első expedíció, vagy Orson Welles pánikkeltő rádióműsora, vagy Vlagyimir Putyin személye) állít tükröt valóságérzékelésünknek, miközben a színpadon baseballt játszó tollaslabdázók, közönséget fürkésző drónok, váratlan hószakadás és álhírhonlapok bolygatják a fantáziánkat.

Tévé- és mobilképernyőket idéző projekciók, makettek és megbízhatatlan narrátorok vezetik végig a nézőt az információtúltengés jelenségének azon hatásain, amelyek mindennapjainkat is meghatározzák - áll a darab ismertetőjében. Az előadás azt a kortalan eszmét kérdőjelezi meg, amely szerint ha az ember leküzdi minden nehézségét, maga mögött hagyja aggodalmait és ezáltal "felér a hegy tetejére", képes elérni egy olyan állapotot, ahol a világ immár teljes valóságában terül elé - nem csak különböző tükröződéseken át.

A darab az igazság mítoszának térkép nélküli felfedezőútjára invitálja a nézőket. A hegy a legjobb előadásért járó Drac d'Or díjat nyerte el a spanyolországi Lleida városában megrendezett színházi fesztiválon. Az Agrupación Senor Serrano színházi társulat eredeti produkciókat készít az emberi természet jelenkori (vagy általuk éppen legaktuálisabbnak érzett) ellentétes aspektusairól.

Az előadásról további információ a https://trafo.hu/programok/szinhaz_agrupacion_senor_serrano_a_hegy linken érhető el.

#program