Programok

Az erdélyi Kalotaszentkirály 58 ezer nyíló tulipánnal csalogatja a turistákat

Az erdélyi Kalotaszentkirály 58 ezer nyíló tulipánnal csalogatja a turistákat

Kép forrása: pixabay.com

Mintegy 58 ezer piros és sárga tulipán virágzik a turisták fogadására berendezkedett Kolozs megyei Kalotaszentkirályon.

 

A 87 százalékban magyarok által lakott közel 1100 lakost számláló település önkormányzata azt a pénzt egészítette ki saját forrásaival a tulipánok telepítésére, amelyet tavaly a Virágos Magyarország versenyen a határon túli települések kategóriájában romániai fődíjasként kapott. Póka András György polgármester az MTI-nek elmondta: mintegy tíz éve több mint ezer cserépbe és ládába kerül ki kúszó muskátli a falu villanyoszlopaira és a középületek ablakaiba. A következő lépésben több mint 15 ezer rózsatövet ültettek el Kalotaszentkirályon és a községhez tartozó falvakban. Idén pedig azzal a céllal ültették el az 58 ezer tulipánhagymát, hogy már az előtt is virágos legyen a település, mielőtt a rózsák nyílni kezdenek.

A polgármester elmondta: a járványügyi korlátozások feloldása után a turizmus a feléledés jeleit mutatja, és a virágzó utcák vonzó látványt nyújtanak mind a turistáknak, mind a helyieknek. Hozzátette: Kalotaszentkirály 46 panziójában évente több mint 15 ezer vendéget fogadnak. Hozzátette: a község közkedvelt célpontja a Határtalanul programban résztvevő magyarországi iskoláscsoportoknak, de emellett néptánctáborral, és sok más rendezvénnyel is vonzzák a turistákat. A kalotaszegi község mintatelepülésének számít Romániában az Európai Uniós és román kormányzati források eredményes lehívása tekintetében. Az elmúlt években a község valamennyi utcáját csatornázták, aszfaltozták, az iskola mellé kollégiumot létesítettek, az egykori vasúti pályára kerékpárutat építettek, másfél éve avatták a település födött uszodáját. Póka András György elmondta: terveik között a földgáz bevezetése, kulturális központ és fedett korcsolyapálya építése, a Kalota-patak megduzzasztása, és egy 18 hektáros víztározó létrehozása szerepel.

(MTI)