Programok

„Az Előzd meg a fogaskerekűt egy felhőtlen családi nap”

„Az Előzd meg a fogaskerekűt egy felhőtlen családi nap”

Kép forrása: Hegyvidéki Sportközpont és Tanuszoda

Közeledik április utolsó szombatja, amikor a főváros sportkedvelő lakói versenyre hívják Budapest kedvenc járművét. És nem túlzás azt mondani, hogy ilyenkor aparaja-nagyja megmérkőzik a piros hegyi vasúttal, hiszen az Előzd meg a Fogaskerekűt az évek alatt baráti sportversenyből tömegeket megmozgató családi nappá vált. Jöjjenek a részletek!

 

Egészen pontosan 19 éves hagyomány már, hogy tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt indulnak útra, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. A Széchenyi-hegyre barátságosan siető piros vasút pedig minden évben vállalja a kihívást: a legutóbbi alkalmakkor már több száz fősre nőtt tömeg nem csak futva, hanem kerékpárral, gyalogosan, vagy éppen kis kerülővel – egy kényelmes túrával is megpróbálkozhat versenyezni az idén éppen 150. évét ünneplő szerelvénnyel. Ahogy pedig mondani szokták – a kor nem számít: a másfél évszázados Fogaskerekű ezúttal is a szokott tempójában, nagyjából 15 perc alatt teszi majd meg az útját, szóval alaposan fel kell kötnie a nadrágot annak, aki méltó ellenfele szeretne lenni. Az első hallásra amúgy semmiségnek hangzó, 4 kilométeres, összesen 325 méter szintemelkedésű hegymenet ugyanis nem hétköznapi sétagalopp, ennek ellenére kicsik és nagyok teljesítik közösen a már legendássá vált futamot, leggyakrabban iskolai vagy családi programként. Viszont kevesen tudják, hogy az egyéni mellett 2, illetve 4 fős váltókban is lehet nevezni, ami egy igazán extrém baráti találkozónak, vagy csapatépítőnek is simán beillik – főleg, hogy a kihívást is vidámabban lehet így venni.

„Az Előzd meg a Fogaskerekűt mára egy igazi, kalandos családi nappá érett, ahol akár kis-, akár nagy gyerekkel, akár barátokkal érkezik az ember, biztosan jólesően elfárad majd. Mindemellett abban is reménykedünk, hogy a felhőtlen jelzőt megérdemeljük idén, de az előrejelzések szerint nem kell aggódnunk, gyönyörű napsütésre készülünk.” – ajánlották a programot a szervezők.

A célnál pedig nem csak a dobogós befutóké a jutalom – akik még bírják szusszal, többek között Szabados Ádám többszörös országos bajnok, és világrekorder freestyle footballer bemutatóján tanulhatnak focis trükköket, de lézerfegyver, reflexjáték, és a különleges turmixbringa is várja az érkezőket – amivel bárki percek alatt elkészítheti a saját frissítő banánitalát!

Időpont: 2024. április 27. szombat

 

#program