Programok

Attila királyról mintázott fa alkotás készült Beke Pál halmára

Attila királyról mintázott fa alkotás készült Beke Pál halmára

Kép forrása: facebook.com/bekepalhalma

2023március 25-én avatják fel Attila hun király fából készült mását, melyet a szolnoki Beke Pál halmára helyeznek. A mű a magyarságtudatot és az összetartozást szimbolizálja, ezzel is egyfajta közösséget építve az ősi magyar örökség területén. Pallainé Matúz Viola, a rendezvény menedzsere elmondta, fontos, hogy a jövő nemzedékek számára is megőrizzük ezt a kultúrális és történelmi örökséget.

 

Beke Pál halma a magyar örökség része, és egyben a régi nagy Magyarország szakrális központja. 101,3 méteres magasságával Szolnok legmagasabb pontja, melyet sokan pozitív erejű szakrális helyként is szoktak emlegetni. A kunhalom műszeres vizsgálatokkal is bizonyítottan erős energiamezővel rendelkezik, így legtöbben testi-lelki-szellemi egyensúlyuk megőrzésének érdekében látogatnak ki a kultikus helyszínre. Ezen kívül minden évben szertartásokkal köszöntik itt a Gyümölcsoltó Boldogasszony, a Tavaszi Nap - Éj egyenlőség ünnepét is.

Az idei március 25-ei esemény különlegessége, hogy a három ünnep köszöntését egybekötik, majd bemutatják a Simmer Sándor fafaragó mester által készített szobrot az ősi magyar hun király, Attila fából faragott képmásával.

Az ünnepséget Szokolai Tibor szertartásvezető konferálja fel, majd a Piliscsévről érkező Tűzmedve néven ismert táltos dobos, Tönköl Gábor veszi át a szót, és bonyolítja le a szertartást, aki a hagyományőrzés éltetését és fenntartását személyes küldetésének tekinti. Az eseményen az odaérkezők az Új kor kezdetét is köszöntik.

„Az alkotás ötlete Veres Józseftől, a hely „őrzőjétől” és gondviselőjétől származik, aki szívügyének tekinti Beke Pál halmának fenntartását. A mi találkozásunk sorsszerűen Beke Pál halmán történt. Itt egyeztünk meg arról, hogy közösen szervezzük meg ezt az idei hatalmas ünneplést” - fogalmazott Pallainé Matúz Viola, a Hétszínvirág FOCUS Kft ügyvezetője, és a rendezvény menedzsere.

Pallainé Martúz Viola hozzátette, a hely karbantartásában és gondozásában Veres Józseffel együtt nagyban segíti a munkálatokat Szokolai Tibor, és felesége Szokolai-Lendvai Katalin.

„Fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen szakrális, több szempontból is különleges és természetfeletti erővel bíró helyszínt fenntartsuk gyermekeink, unokáink, és a következő nemzedékek számára. Hiszünk abban, hogy aki ide kilátogat, biztosan lelki békére talál” – zárta gondolatait Pallainé Matúz Viola, a rendezvény menedzsere.

A látogatóknak lehetőségük van támogatást adni is, ezzel hozzájárulva Beke Pál halmának további üzemeltetési, és fenntartási költségeihez. A segítők nevét a történelmi helyszínen egy emléktábla kihelyezésével örökítik meg.

Az eseményről, és további részletekről az hetszinviragfocus@gmail.com e-mail címen tudnak érdeklődni. Amennyiben támogatni szeretné az eseményt, támogatásokat szívesen fogadjuk a Hétszínvirág FOCUS Kft. bankszámlaszámára: Erste Bank, 11600006-00000000-79132608

#program