Programok

Állatokkal várják a karácsonyt és búcsúztatják az óévet a gyerekek a debreceni Kortaportán

Állatokkal várják a karácsonyt és búcsúztatják az óévet a gyerekek a debreceni Kortaportán

Kép forrása: Kortaporta

Lovak, pónik, kecskék, bárányok, víziszárnyasok és a baromfiudvar lakóinak társaságában várják a karácsonyt és búcsúznak az óévtől a gyerekek Debrecenben, az Erdőspusztán lévő Kortaportán.

 

Évente több száz óvodás és kisiskolás gyerek vesz részt a programjaikon a különböző táboroktól (mozgásfejlesztő, fotós, lovastábor), az óvodai csoportos foglalkozásokon, illetve tematikus napokon át a lovaglásig. A Kortaportára rendszeresen járó gyerekek több mint 70 százaléka fejlesztő célú foglalkozásra, lovagoltatásra érkezik; többek között beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel, egyensúlyproblémákkal, mozgáskoordinációs zavarokkal küzdő vagy épp szorongó, szenzoros gyerekekkel foglalkoznak.

Nyáron több mint 100 kisgyerek töltött tanyasi körülmények között egy-egy hetet a Kortaportán, míg télen olyan rövidebb tematikus programokra várják az állatokat és a természetet kedvelő gyerekeket és szüleiket, mint például a földi kurzus a lovakkal kicsiknek és nagyoknak, vagy a Fülétől a farkáig című tábori programok, illetve az éjszakai "világítós" lovaglás.

Ezúttal karácsony-köszöntő és óévbúcsúztató szakmai és családi programokat rendeznek:  "lovazással", játékokkal, és óévi slambuckóstolással várják a gyerekeket és felnőtteket a debreceni Kortaportán.

Kortaporta Debrecen, Alma u. 157.

 

#program #debrecen