
Kép forrása: Revolut
Hosszú találgatások után a Revolut hivatalosan is megerősítette, hogy elindítja magyarországi fióktelepét. A lépés túlmutat az adminisztráción: ezzel megnyílik az út a magyar bankszámlaszámok, vagyis a HU-s IBAN-ok bevezetése előtt is.
Az átállás nem egyik napról a másikra történik, hanem fokozatosan, több lépcsőben. A folyamat azonban ezzel visszafordíthatatlanná vált, és a változás a hazai ügyfelek mindennapi bankolását is érdemben befolyásolhatja.
A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartásába már bekerült a Revolut Bank UAB magyarországi fióktelepe. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a magyar ügyfelek számláit már nem közvetlenül a litván anyabank, hanem annak hazai fióktelepe kezeli majd.
A legfontosabb változás, hogy a felhasználók helyi bankszámlát kapnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyszerűbbé válhat a munkabér fogadása, és a belföldi utalások is közelebb kerülnek a hagyományos magyar banki működéshez. A Revolut szerint azonban az átállás nem egyszerre érkezik meg mindenkihez: első körben az új ügyfelek egy része kaphat helyi számlát, a már meglévő, több mint 2,3 millió magyar felhasználó átköltöztetése csak később indul el.
A cég azt ígéri, hogy az érintettek időben értesítést kapnak. Az átköltözés előtt legalább két hónappal e-mailben jelzik majd a teendőket.
Miközben a számlavezetés magyarországi keretbe kerül, több fontos elem változatlan marad. A betéteket továbbra is a litván betétbiztosítási rendszer védi, legfeljebb 100 ezer euróig. Ugyancsak marad a megszokott alkalmazásfelület és a legtöbb ismert funkció, így a zsebek, a kártyakezelés vagy a befektetési szolgáltatások sem alakulnak át látványosan.
A valódi fordulat inkább a díjaknál jöhet. A magyarországi jelenlét ugyanis együtt jár azzal is, hogy a Revolutnak alkalmazkodnia kell a hazai szabályozói környezethez és az itteni adóterhekhez. Ennek részeként megjelenik a tranzakciós illeték hatása is a díjszabásban.
A Revoluton belüli utalások továbbra is ingyenesek maradnak. A nem Revolut számlára indított, 50 ezer forint alatti utalásoknál sem számítanak fel díjat. Az ennél nagyobb összegű külső utalások esetében viszont már tranzakciós díj jelenik meg. A Standard csomag havi díja ugyanakkor továbbra is nulla forint marad.
A bank a fizetős csomagoknál igyekszik enyhíteni a változások hatását. A Premium és Metal előfizetők havi 1 millió forintig mentesülnek a tranzakciós díj alól, míg az Ultra csomagban korlátlanul és teljesen díjmentesen lehet majd utalni. Emellett a hétvégi devizaváltás feltételei is javulnak: a Premium, Metal és Ultra ügyfelek esetében megszűnik a hétvégi felár, a Plus csomagban pedig 1 százalékról 0,5 százalékra csökken.
A Revolut magyarországi country managere, Petrás Gábor szerint a cél egyértelmű: a cég azt szeretné, hogy a felhasználók ne csak másodlagos pénzügyi alkalmazásként tekintsenek a szolgáltatásra, hanem elsődleges bankként is használják. A magyar IBAN ennek egyik kulcseleme lehet, hiszen ezzel elhárulhatnak azok az akadályok, amelyek eddig sokakat visszatartottak attól, hogy ide kérjék a fizetésüket, vagy innen intézzék a rendszeres hazai kifizetéseiket.
A háttérben egy szélesebb trend is kirajzolódik. Egy friss kutatás szerint a magyarok 35 százaléka tudatosabban szeretné kezelni a pénzügyeit 2026-ban, a Revolut pedig most már egy teljesen lokalizált, egyetlen alkalmazásba sűrített pénzügyi eszköztárral próbál erre válaszolni.
Az átállás azonban nem lesz teljesen automatikus. A folyamat részeként minden ügyfélnek frissítenie kell majd a személyes adatait az alkalmazásban, ezért érdemes figyelni az e-mailes és az appon belüli értesítéseket. A következő hónapokban ezekből derül majd ki, hogy pontosan mikor és milyen lépések várnak az egyes felhasználókra.
LM

