érdekességek

Megszületett az első vöröspandakölyök a debreceni állatkertben

Megszületett az első vöröspandakölyök a debreceni állatkertben

Kép forrása: Debreceni Állatkert

Első alkalommal született vöröspandakölyök a debreceni állatkertben. Maci, a park nőstény vörös pandája június 18-án adott életet első egészséges utódjának. A bő öthetes apróság kezdettől fogva szépen gyarapodik és erősödik anyja gondoskodása mellett, így elérkezett az idő állatorvosi vizsgálatára és a sajtónak történő bemutatására.

   

A vizsgálat alapján kiderült, hogy a kölyök állapota kifogástalan, neme nőstény, nevéről pedig a látogatók bevonásával döntenek a jövőben. A jó étvágyú és szépen gyarapodó, 410 grammos pandát a következő napokban a szerencsés látogatók egyre nagyobb eséllyel pillanthatják meg a kifutóban. A debreceni szaporulat egy évtizedes előkészítő munka eredménye: 2013-ban kezdtek a vöröspanda-bemutató építésébe, ahova 2014 tavaszán a franciaországi Asson állatkertjéből érkeztek a Pici és Maci névre keresztelt ikerlányok. A nemzetközi tenyészprogram következő lépéseként 2020 nyarán végre hím is érkezett hozzájuk a fiatal Pandita személyében, a dortmundi állatkertből.

A másik nőstény, Pici 2021 márciusában a fajmentő program részeként a Himalája déli részén fekvő Dardzsiling állatkertjébe utazott, amely kifejezetten az őshonos fajok tenyésztésére és visszatelepítésére szakosodott. A vöröspandakölyök világra jötte - amely az elmúlt egy év 80. születése Európában - a fajmegőrzési célú állatkerti állomány fennmaradása szempontjából is fontos előrelépést jelent. Himalája, Észak-Burma, valamint a kínai Szecsuán és Jünnan tartományok magashegyi erdőiben őshonos vörös vagy kis panda, illetve vörös macskamedve a macskamedvefélék családjának egyetlen ma élő tagja. Tudományos nevét - Ailurus fulgens, vagyis "ragyogó macska" - Frédéric Cuvier 19. századi francia zoológustól kapta, akit valósággal elvarázsoltak macskaszerű vonásai és színpompás bundája. Bár rendszertani besorolása szerint ragadozó, tápláléka jórészt bambuszból áll, amelynek fogyasztásában nagy segítségére van hüvelykujjszerűen módosult mellső csuklócsontja.

Életterének drasztikus zsugorodása és az illegális kereskedelem következtében vadon élő populációját ma tízezernél kevesebb felnőtt egyedre becsülik, ezért a faj veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Érdekesség, hogy a nepáli eredetű panda elnevezést - amelynek jelentése bambuszevő - először erre a vörös pandára használták, és csak később kapta meg a medvefélékhez tartozó óriáspanda a két faj étrendbeli hasonlóságai alapján.

A pandakölyök-bemutatón részt vevő Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester felidézte, hogy az idén 65 éves állat-és növénykertnek helyet adó Nagyerdő elnyerte az ország legszebb erdeje címet. A vöröspanda-szaporulat kapcsán megjegyezte, hogy a debreceni állatkert kétszáz állatfaj kilencszáz egyedének az otthona.

 

#érdekesség #debrecen #állatkert