érdekességek

Magyar tisztítószerrel mossák az autókat Vietnamban

Magyar tisztítószerrel mossák az autókat Vietnamban

Kép forrása: pexels.com

Két hónapos út után megérkezett a Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. első hajószállítmánya Vietnamba, az öko tisztítószereket gyártó magyar cég termékeit pedig már forgalomba is hozták a 100 milliós lakosságú országban. Nagy Antal, a vállalat ügyvezetője elmondta, Ázsiában nimbusza van a minőségi európai árucikkeknek, vietnami partnerük pedig az egész kontinensen viszonteladó szeretne lenni. Elmondta, a Brilliance a török és a nyugat-európai piac felé is nyitni szeretne.

 

Exportrobbanás előtt áll a 27 éves, 100 százalékban magyar tulajdonú és hazai kutatás-fejlesztéssel rendelkező Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft., amely 2019-ben határozta el, hogy teljes egészében környezetbarát- és emberbarát termékek gyártására áll át a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

Nagy Antal, a cég ügyvezetője arról beszélt, hogy egyre többen érdeklődnek a termékeik iránt a nemzetközi piacról is, a közelmúltban például egy vietnami vállalkozóval kötöttek nagyszabású megállapodást.

„A partnerünk Magyarországon keresett egy olyan jó minőségű termékcsaládot, amit forgalomba hozhat a hazájában, így talált ránk egy itteni látogatása alkalmával. Az ügyfeleink többségével ellentétben ugyanakkor nem a saját brandje alatt szerette volna árulni a tisztítószereinket, hanem a Brilliance márkát akarta kivinni az országba. Eleinte ahhoz is ragaszkodott, hogy magyar címkével vásárolná meg az autóipari tisztítószereinket, de végül az angol szövegezésben maradtunk vele. Ennek az az oka, hogy Ázsiában még mindig hatalmas nívója és divatja van az európai árunak” – mutatott rá.

Nagy Antal elárulta, az első hajószállítmány két hónap után a napokban érkezett meg Vietnamba konténerekben, így az ország egyes területein már magyar tisztítószerekkel mossák az autókat. Az autómosó samponok mellett bogároldókat, felni tisztítókat és repülőrozsda-eltávolítókat is exportáltak Ázsia egyik legnépesebb országába.

A Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. ügyvezetője kérdésre válaszolva elárulta azt is, az együttműködéshez tanúsítványokat kellett kikérniük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától, hogy a vietnami partnerük igazolni tudja a termékek európai eredetét. Emellett természetesen lezajlott a tisztítószerek hatásvizsgálata, az ázsiai vállalkozó pedig maga is tesztelte a termékeket.

„Ha minden a terv szerint alakul, akkor hamarosan Ázsia-szerte találkozhatnak majd a fogyasztók a Brilliance termékeivel, ugyanis a vietnami vállalkozó az egész kontinensen viszonteladó szeretne lenni. A cégünk mindeközben más piacokkal is szemezget, Törökországban és Nyugat-Európában is folyamatosan keressük a lehetőségeket, tehát jelentős terjeszkedés előtt állunk” – mutatott rá.

Kitartanak az árcsökkentés mellett

Nagy Antal a hazai piac alakulásáról úgy fogalmazott az interjúban, egyértelműen lefelé skálázódik a vásárlás az üzletekben.

Elmondása szerint egyes kereskedők év elején 40-50 százalékot is emeltek az áraikon, mert 10 százalékos forgalomkieséssel számoltak, így pedig megmarad a hasznuk. Ezzel szemben a Brilliance Tisztítószer Gyártó Kft. tavaly októberben pont, hogy csökkentette az árait, és csak akkor várható drágulás, ha az alapanyagárak miatt az szükségessé válik.

Nagy Antal ismertette, bár a koronavírus-járvány óta ólomlábakon indul minden év, januárban 7, februárban 21, márciusban pedig 38 százalékot nőttek az árbevételeik az előző év azonos időszakához képest úgy is, hogy az áraik csökkentek.

LM