érdekességek

Kihajózott a világ legnagyobb tengerjáró hajója, az Icon of the Seas

Kihajózott a világ legnagyobb tengerjáró hajója, az Icon of the Seas

Kép forrása: Royal Caribbean Group

A világ legnagyobb tengerjáró hajója, az Icon of the Seas néhány napja először hagyta el a finnországi Meyer Turku hajógyárát és megkezdte a tengeri próbaútját. A 20 emeletes hajón 2 350 fős személyzet szolgálja majd a 7600 fő utas kényelmét, a tervek szerint jövő januárban teljesíti majd az első hivatalos útját.

 

A szenzációs tengerjáró a kétszázötvenezer-nyolcszáz tonnájával és hatalmas térfogatával hivatalosan is megelőzi a világ jelenlegi legnagyobb tengerjáró hajóját, a Wonder of the Seas-t a Royal Caribbean flottájából. Mindemellett pedig az Icon of the Seas lesz az első hajó az új Icon osztályban, ami azt jelenti, hogy egy teljesen új hajóosztály született meg az előző Royal Caribbean hajókhoz képest.

Az Icon of the Seas most egy hétig tartó tengeri próbasorozatot hajt végre, ahol a hajó manőverezését és fedélzeti technológiáját valós körülmények között tesztelhetik.

A hajón jelenleg több mint 450 szakember dolgozik, akik fontos, előzetes teszteket hajtanak végre az Icon fő hajtóműveivel, hajótestével, mentőcsónakjaival, tolómotorjaival és navigációs rendszerével, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, amikor az utasok már a fedélzeten lesznek.

Egy webináriumon a Royal Caribbean International elnök-vezérigazgatója, Michael Bayley is kifejezte a hajóval kapcsolatos izgalmait.

"Úgy gondolom, hogy minden dolgozó, mindazok, akik az elmúlt öt évben részt vettek az Icon projektben, azok az izgulás egy új szintjét tapasztalhatják most meg, legalábbis én ezt érzem magamon.”

Michael Bayleyn kívül a hajógyár is izgatottan várja a tengeri próbák kezdetét:

"Még egyszer nagyon örülünk, hogy egy újabb jelentős eredményt ünnepelhetünk, hiszen az Icon először hagyja el a felszerelési mólót, és megkezdi útját a turkui szigetcsoporton keresztül a tenger felé."

A világ legnagyobb óceánjáró hajója 20 fedélzetből áll és 7600 fő utas kényelmét 2 350 fős személyzet szolgálja majd. Emellett 7 medence, 9 pezsgőfürdő, 6 rekord nagyságú vízi csúszda, AquaDome, Chill Island, Swim & Tonic úszóbár, Central Park és a megújult Royal Promenade várja a vendégeket, valamint a Royal Bay Pool, ami a legnagyobb valaha megépített medence lesz a tengeren.

Ha minden jól halad a próbákon, akkor az Icon of the Seas tengeri próbái az év végén fejeződnek be, és a monumentális tengerjáró 2024 januárjában áll szolgálatba, amikor Miamiból indulva hétnapos körutakra indul majd a karibi térségben.

”Már foglalhatók a világ legnagyobb tengerjáró hajójára a helyek, és nagy az érdeklődés irántuk”- nyilatkozta Nemes Horacek Márta, a Royal Caribbean Group hazai képviseletét ellátó Tengerjáró Kft. ügyvezetője.

 

LM