érdekességek

Hódít a „csináld magad” kultúra, és nem csak a bútorok terén!

Hódít a „csináld magad” kultúra, és nem csak a bútorok terén!

Kép forrása: Redőnydiszkont árnyékolástechnikai webáruház

A felnőttek „legója” – szokták mondani azokra a bútorokra, amelyeket összecsomagolt állapotban hazavihetünk, majd két kezünk munkájából áll össze az a kompozíció, amely hosszú évekig ékesíti az otthonunkat. Ugyanez a lehetőség már számos más területen is rendelkezésünkre áll, egyebek mellett rendelhetünk redőnyt és szúnyoghálót is, amelyek felhelyezéséhez hasznos segítséget is kapunk.

 

Magyarországon nagyon sok barkácslelkületű ember van, akik örömüket lelik abban, hogy egyedül újítsák fel otthonukat, ennek során egyedül állíthatnak össze valamit. Ez lehetővé teszi számukra azt is, hogy az összeszerelés folyamatán keresztül megértsék a termék működését, és esetleg saját igényeikhez, elképzeléseikhez szabják azt.

„Az is lényeges érv, hogy gyakran olcsóbban hozzá lehet jutni azokhoz a termékekhez, amelyeket a vásárló maga szerel össze, hiszen a gyártónak, forgalmazónak nem kell extra munkaerőt alkalmazni erre a feladatkörre. Emellett a szállítási költség is alacsonyabb”, ismertette Nyitrai Krisztina, a Fény-Őr Kft. által üzemeltetett Redőnydiszkont árnyékolástechnikai webáruház tulajdonos ügyvezetője.

A szakember azt is elárulta, hogy a „csináld magad” módszer népszerűségét az is tükrözi, hogy a webáruház 2010-es megalakulása óta az értékesítési számaik egyre meredekebben ívelnek felfelé, a jelentős keresletnek eleget téve mára éves szinten több ezer darab termék kerül ki gyárukból, amelyek között vannak redőnyök, rolók, reluxák és szúnyoghálók is.

Hőszigetelt redőny télen-nyáron

Míg régebben a sötétítés volt a redőnyök legfőbb funkciója, és vásárláskor az ár volt az elsődleges szempont, ma már a hőszigetelt változatoké a főszerep. A modernkori redőnyök már nem fából, hanem műanyagból vagy alumíniumból készülnek. Az utóbbinak nagy erénye az időtállósága és a kiváló hőszigetelése.

„Az alumíniumredőnyök akár 15-20 évet is kibírnak javítás nélkül, és a tévhitekkel ellentétben korszerű kialakításuknak köszönhetően csendesen, könnyedén működnek, esztétikus megjelenést biztosítanak és akár szúnyoghálóval is elláthatóak. Egyszerű motorizálhatóságuk miatt szintén kedveltek a sok ablakkal rendelkező épületek esetében”, fejtette ki Nyitrai Krisztina.

Elmondása szerint a műanyag és az alumínium megoldások egyaránt szigetelik az ablakot és annak környékét, azonban, ha az energiaköltségekkel való spórolás a beruházás fő mozgatórugója, akkor mindenképpen alumíniumredőnyben érdemes gondolkodni.

„Az alumíniumredőny tökéletes zaj- és hőszigetelő eszköz, nyáron a meleg, télen pedig a hideg ellen véd, ami napjainkban nem elhanyagolható szempont. Általa a hidegebb hónapokban alacsonyabb lehet a fűtés költsége, hőségben pedig kiválthatjuk vele az igen drága bekerülési és fenntartási költséggel járó klímaberendezések használatát”, hangsúlyozta a Redőnydiszkont árnyékolástechnikai webáruház tulajdonos ügyvezetője.

A redőnyök mindezeken túl megvédik a bútorokat, a padlót és más belső felületeket a nap sugarainak káros hatásától, így a fakulástól és a kirepedezéstől is, aminek köszönhetően hosszabb távon megőrzik újszerű állapotukat.

Maradjanak kint a szúnyogok!

A kellemes idő beköszöntével egyre gyakrabban hagyjuk nyitva akár nappalra, akár éjszakára az ablakokat, hogy friss levegővel teljen meg otthonunk. Igen ám, csak ezt a fajta kitárulkozást a különféle repülő rovarok, bogarak hajlamosak meghívásnak venni, és sok kellemetlenséget okozhatnak jelenlétükkel, legyenek akár szúnyogok, legyek, poloskák vagy éppen darazsak. Az a biztos, ha ők mind házon kívül maradnak.

„Ma már szúnyoghálóból is rendkívül széles kínálatból választhatunk, de alapvetően kétféle nagy kategóriát találunk, a fix keretes és a rolós szúnyoghálókat. Ha fontos a mobilitás, és gyakran szeretnénk átjárhatóvá tenni az ablakot takarítás, öntözés vagy egyéb teendők miatt, mindenképpen érdemes a rolós mellett dönteni. A nem gyakran használt nyílászárók esetében viszont tökéletesek a fix szúnyoghálók, amelyek egész évben a helyükön maradhatnak, ugyanis rendkívül masszív, időtálló anyagból készülnek”, jegyezte meg Nyitrai Krisztina.

Egy strapabíró rolós szúnyogháló is kifejezetten időjárásálló, üvegszálas, szinte teljesen láthatatlan anyagból készül. Nemcsak az ablak, de a redőnyök egyik legfőbb kiegészítője is lehet. A háló egy speciális sínen fut, amely mindkét oldalán szőrkefével zárja el a rovarok útját. Ablakok esetében fel és le mozgatható, míg ajtók használatakor oldalirányban.

„Talán sokan bizonytalanok abban, hogy vajon képesek-e önmaguk összeszerelni ezeket a termékeket, de a tapasztalataink alapján bizton állíthatom, semmivel nem nehezebb, mint akár egy bútordarab összeszerelése. A pontos és részletes szerelési útmutatóknak köszönhetően a tévedés és a hibázás esélye szinte nullára csökken, és csak a sikerélmény marad a feladat elvégzése után”, tette hozzá a szakember.

Zárásként azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy belső falsíkra szerelt szúnyogháló megoldásaik tetőtéri ablakokhoz is kiválóan alkalmasak, így nyári hónapokban is biztosíthatjuk a zavartalan, enyhülést hozó légmozgást ott is, ahol általában megreked a forró levegő.

 

LM