
Kép forrása: TáncSzalon
Szeptemberben a fiataloknak új fejezetet kezdődik az életében, ahogy belépnek az általános, a középiskola vagy már a felsőoktatás kapuin. A szülők hirtelen csendesebb otthonban találják magukat, ahogy szinte kiürült a ház. Ez az időszak izgalmas kezdet a diákoknak, míg a szülőknek ez az új fejezet lehet az eltávolodás, vagy egymás újra felfedezésének időszaka is.
Mihez kezdjünk magunkkal és mihez kezdjünk egymással? Eddig a gyerekek voltak a központban, de most hirtelen szembe kell nézni azzal a változással is, ami évek során bennünk és a párunkban is észrevétlenül végbement. Valljuk be őszintén, ez egy kicsit félelmetes lehet.
„Sokan ilyenkor döbbennek csak rá, hogy bőven van idejük egymásra, de nem tudják, hogy hirtelen mihez is kezdjenek. A legjobb befektetés szerintem a párkapcsolatba tett minőségi idő. Egy brit kutatásban 236 középkorú férfit és nőt kérdeztek arról, hogy milyen a kapcsolatuk. Azon párok esetén, akik rendszeresen, heti szinten végeznek közös tevékenységet a gyermekeik nélkül – például táncolnak -, sokkal többen voltak elégedettek a kapcsolatukkal. Épp ezért kimondhatjuk, hogy a jól működő hosszútávú párkapcsolatok egyik titka a közös élményekben rejlik” - véli Vasvenszki Zsolt, a TáncSzalon alapítója.
Gary Chapman szerint a minőségi idő az 5 szeretetnyelv egyike. A tánc nem csak a közösen együtt töltött minőségi időt jelenti, hanem azoknak is építi a kapcsolatát, akiknek inkább az érintés, vagy elismerő szavak jelentik a meghittséget.
A közösen eltöltött idő nem luxus, hanem a kapcsolatok alapja
Ha nincs olyan új hobbink, amely segít újra felfedezni a másikat, amiben félelem nélkül megmutathatjuk a bennünk végbement változásokat, akkor könnyen a mindennapi rutinok rabjává válhatunk. Ez pedig óhatatlanul eltávolodáshoz vezethet: jobb esetben csak párkapcsolati unalomhoz, rosszabb esetben azonban sokkal komolyabb problémákhoz...
A táncban az a legnagyszerűbb, hogy egyszerre élhetünk át ismerős, mégis új élményeket. A férfiak újra felfedezhetik, hogyan lehet apró gesztusokkal, határozottan, mégis figyelmesen vezetni, a nők pedig azt, hogy hogyan lehet önfeladás nélkül, kecsesen és elegánsan követni. A tánc a párkapcsolat új dimenzióját jelenti.
Az első táncórák során visszaidézhetjük az első randevúink élményét:
Az izgalmat, az első bizonytalan érintéseket és lépéseket, melyeket közösen tettünk meg. Tánc során, különösen az argentin tangó esetén nem a lépéseken és figurákon van a hangsúly, hanem az érintésen, az együtt töltött időn és az igazi kapcsolódáson.
A közös érintések, a szívdobbanás és az ölelés növelik a ”boldogsághormon” - oxitocin – szintjét, amely erősíti az intimitás és kötődés érzését. Egy új helyzetben talán ez az, amire a leginkább szükségünk van.
5 ok, amiért a tangó a legjobb választás, ha táncolni kezdünk
Romantikus élmény
A tangó bármelyik este adhat randevúprogramot. Nem kell gondolkoznunk, hogy mit csináljunk, csak elmenni egy tanfolyamra, workshopra vagy egy különlegesebb tangós programra. Mégis mi lehet romantikusabb annál, ha egymást átölelve sétálunk, miközben párunk szívdobbanását is érezzük?
Szinte bármilyen zenére táncolható
A tangó különlegessége sokoldalúságában rejlik. Nem csak a hagyományos argentin dallamokra tudunk tangózni, hanem klasszikus és akár modern zenékre is, akár egy zongorista játékáról, egy popénekes slágeréről vagy egy rockbanda mély érzésű számáról legyen szó. Ez a sokszínűség olyan szabadságot ad, amivel egy céges partin, egy bálon vagy egy barátunk esküvőjén is bátran táncolhatunk.
Társasági események és elegancia találkozása
Ha tangózni kezdünk, azzal a táncos közösséghez is csatlakozunk. Nem csak a tanfolyamokon ismerkedhetünk meg új emberekkel, hanem a táncesteken, SzalonEsteken is születhetnek új barátságok. A leghíresebb bálokon és legexkluzívabb gálaesteken is magabiztosan léphetünk a parkettre, ha tangózni kezdtünk. Ismerete valódi aduász az elegáns táncos eseményeken.
Bárhol táncolható
Vannak pillanatok, amikor megszólal és szinte hív, hogy megmozduljunk. Egy wellness szállodában az élőzene során felcsendül a kedvenc dalunk. Egy kávézóban, vagy étteremben ülve a zongorista játszani kezd, vagy egy utcazenész zendít rá. De az is lehet, hogy csak otthon vagyunk kettesben. Nem kell hozzá nagy tér, csupán egy kis bátorság és egy kis tangó tudással máris átadhatjuk magunkat a zenének, emlékezetessé téve a pillanatot.
Az ölelés gyógyító ereje
Az argentin tangó alapja a két táncos kapcsolata, azon belül is az ölelés. A rendszeres hosszú ölelés – legalább 20 másodperc - csökkenti a stresszhormonok szintjét és melegséggel tölt el. Több kutatás kimutatta, hogy akik rendszeresen tangóznak, sokkal kevésbé szenvednek időskori demenciában, mint társaik, mivel fejleszti a memóriát, a ritmusérzéket és a térbeli tájékozódást.
A közös tánc nem csak a harmonikus mozdulatokról szól, hanem testi-lelki kikapcsolódás, felüdülés és a párkapcsolatot erősítő, romantikus élmény.
TáncSzalon, ahol különleges élmény a tangó
Elegancia – Harmónia – Életöröm. Ez a három érték, ami megjelenik a programok során. Nem egy zsúfolt tánciskoláról, vagy divatos táncstúdióról van szó, hanem a régi idők báli hangulatát megidéző, klasszikus Szalonról. A tangó megismerése itt nem rohanás: barátságos légkör, igényes miliő, lezser elegancia.
A programok a fárasztó munkanap elengedéséről és stressz enyhítéséről szólnak, hogy valóban jelen lehessünk.
Egy alkalommal csak néhány pár vesz részt, így mindenkinek jut tér és figyelem, hogy igazán felszabadultan táncolhasson.
A Szalon az a hely, ahol nem kell túlságosan kiöltözni, de az ízléses és kényelmes öltözék, az az apró gesztus, ami teljessé teszi az élményt és a Szalon hangulatot.
Ha az unalmas hétköznapok helyett felpezsdítenénk az életünket, a TáncSzalon tangó programjai izgalmas újdonságot nyújthatnak. Nem csupán táncot, hanem valódi kikapcsolódást, romantikus élményt hozhatnak a hétköznapjainkba.
”A tangó több, mint lépések sorozata. Különleges kapcsolat a férfi és a nő között, melyben új oldalról ismerhetjük meg önmagunkat és párunkat. Az együtt töltött idő pedig elmélyíti és erősíti a kapcsolatunkat.” – Vasvenszki Zsolt
LM





