Család

Januári fogadalmak: így szállhatunk ki az egészségtelen mókuskerékből

Januári fogadalmak: így szállhatunk ki az egészségtelen mókuskerékből

Kép forrása: Edinaturally

Új év, új remények: januárban tömegek próbálkoznak átállni az egészséges életmódra, csakhogy a koronavírus-járvány miatt velünk maradt home office rendkívüli próbatétel elé állít mindenkit a célkitűzése elérésében. Ötvös Edina egészségsherpa arról beszélt, a magyarok étkezése jellemzően egyébként sem változatos, az otthoni munkavégzés pedig csak ront az arányokon. Mint mondta, nem lehetetlen ugyanakkor a négy fal között sem áttörést elérni, ehhez viszont tudatosnak kell maradni.

 

Szilveszter éjjelén alighanem mindenki tesz valamilyen fogadalmat az újévre vonatkozóan, melyeknek a túlnyomó többsége a tapasztalatok szerint az egészséggel kapcsolatosak. Erre szükség is van, hiszen a pandémia kitörése óta az energiaszintünkben sajnos nem abba az irányba indultunk el, amikor fittebbnek, dinamikusabbnak éreznénk magunkat.

Ötvös Edina, az Edinaturally alapítója arról beszélt, bár az otthoni munkavégzés néhány éve még majdhogy nem tabu volt, a covid megjelenésével előbb csak megpróbáltunk azonosulni vele, majd idővel teljesen az életünk részévé vált. Ennek persze van jó oldala is, hiszen sokkal rugalmasabban tudjuk beosztani a napjainkat, de rá is nyomja a bélyegét mindenre, hiszen a szociális életünket, a bevásárlást, a főzést és a mozgást is másként kell szervezni.

„Jellemző, hogy a munkaidő és a pihenőidő összemosódik, a napi rutinok pedig olyannyira átalakulnak, hogy sokszor a lakásból sem megyünk ki. Emiatt alvásproblémák alakulhatnak ki, az ideális testsúlyunkat nehezebben érjük el vagy tartjuk szinten, az immunrendszerünk gyengülésével pedig kevésbé vagyunk ellenállóak a vírusokkal és betegségekkel szemben” – fogalmazott.

Az egészségsherpa felhívta rá a figyelmet, bár a home office kontextusában ritkábban kerül szóba, rengetegen nincsenek berendezkedve a főzésre, az egészséges táplálkozás pedig döcögve megy csak. Erre eszmélhetnek rá januárban mindazok, akik egy egészségesebb élet mellett tették le a voksukat 2023-ra vonatkozóan.

„Holisztikus egészség coach-ként a testünket rendszerben látom. Elsődleges táplálékunknak a bennünket körülvevő világot tekintem, és másodlagos az étel, ami a tányérunkra kerül. Ha az elsődleges sérül, szinte mindegy, mi kerül a tányérunkra, de ha a másodlagos nem megfelelő, az is ugyanolyan hatással tud lenni az életminőségünkre. És természetesen a kettő egymásra gyakorolt hatását senki sem vitatja, gondoljunk csak arra, hogy stressz esetén mit és mennyit eszünk” – mutatott rá Ötvös Edina.

Minden héten egy új étel

Elmondta, manapság azt gondolhatjuk, hogy a modern táplálkozás változatos, de ez sajnos csak önámítás. Kutatások szerint a bolygón létező több mint tízezer ehető növényből kevesebb mint kétszázat hasznosítunk ételként. Ráadásul az emberek által növényekkel bevitt kalóriák 60 százaléka csak három terményből származik: búzából, rizsből és kukoricából. Ehhez még hozzáadhatjuk, hogy a feldolgozott ételekből származó cukrot, finomított fehér lisztet, finomított növényi olajokat. Ezek épp azok, amelyek ha dominánssá válnak étrendünkben, rengetek kárt tudnak okozni.

Az egészségsherpa szerint semmilyen étrendet nem lehet egészségesnek nevezni, amelyik nem változatos. Éppen ezért otthon is erre kell főként törekedni.

„Vegyük elő a józan paraszti eszünket és gondoljunk bele az alábbiakba: van egy hatalmas földterületünk. Ezen a területen évről évre ugyanazt a növényt termesztjük, mindig ugyanazt a terményt. Nem kell hozzá mezőgazdasági szakembernek lennünk, hogy tudjuk, mi lesz ennek a következménye: az egész ökoszisztéma a kárát fogja látni. Miért? A talaj kimerül, a madarak, rovarok, állatok kihalnak és a betegségek virulásnak indulnak. Kivéve, ha nem kezdjük el őket vegyszerrel mérgezni, hogy elpusztuljanak” – szemléltette.

Hozzátette, nem azt állítja, hogy bármelyik étel meg tud védeni a súlyos betegségektől, de ha a teljes értékű ételeket válogatjuk, tápanyagban gazdag hozzávalókat társítjuk egymással, sokkal nagyobb eséllyel leszünk egészségesek, mintha az említett háromféle gabonát választjuk.

Ötvös Edina azt javasolja mindenkinek, ha szeretne kiszállni a mókuskerékből, akkor kezdő lépésként határozza el, hogy minden héten kipróbál egy új ételt. Az egészségsherpa január 18-án várja mindazokat az Edinaturally webinárján, akik azt szeretnék érezni, hogy semmi sem tudja őket megállítani, és ismét elégedettek önmagukkal. Mint mondja: csak egyszer kell megtanulni az egészséges életmód titkát, és az egész életünkre hatással lesz.

LM