Kép forrása: pexels.com
A málna története a legendák homályába vész. A latin neve, Rubus idaeus, az Ida-hegyre utal – ez a hegy Krétán található, ahol a görög mitológia szerint Rhea istennő bújtatta el csecsemő Zeusz fiát az apja, Kronosz elől. A legenda szerint a málna eredetileg fehér volt, de amikor Rhea megszúrta magát a tüskés bokron, vére megfestette a gyümölcsöt – innen származik mai, jellegzetes vörös színe.
A málna őshazája Európa és Ázsia mérsékelt égövi vidékei. Már az ókorban is gyűjtötték vadon termő változatait, főként erdők, tisztások szélén, patakpartokon. A görögök és a rómaiak nemcsak élvezeti csemegeként fogyasztották, de gyógyhatásait is ismerték: leveléből teát főztek, melyet lázcsillapítóként, gyulladáscsökkentőként használtak.
A rómaiak valószínűleg Britannia meghódítása idején vitték magukkal a növényt a Brit-szigetekre, ahol hamar meghonosodott. A középkorban elsősorban a kolostorkertekben termesztették, ahol szerzetesek gondosan ápolták a bokrokat, és tovább vizsgálták gyógyhatásait.
A málna nemesítése az újkorban indult be igazán – főként a 17–18. században, amikor Európa-szerte elterjedt a házikerti gyümölcstermesztés. A termesztők különféle fajtákat szelektáltak, amelyek nagyobb terméshozamot, jobb ízt vagy épp ellenállóbb növényt eredményeztek. A 19. századra már több száz málnafajta létezett, és a gyümölcs exportcikke is lett.
Az amerikai kontinensre európai telepesek vitték be, ahol az északi államokban és Kanadában is ideális körülményeket talált. Ma az Egyesült Államok, Oroszország, Lengyelország és Szerbia a világ legnagyobb málnatermesztői közé tartozik.
A málna mára nemcsak élvezeti értéke miatt népszerű. Gazdag antioxidánsokban, C-vitaminban, rostokban és flavonoidokban – igazi szupergyümölcs. A belőle készült kivonatok, teák, sőt illóolajok is szerepet kapnak a természetgyógyászatban és a kozmetikai iparban.
Egyre több kistermelő is felfedezi újra a málna értékét: a biotermesztésben kiváló helye van, hiszen kevésbé igényel vegyszereket, és frissen fogyasztva vagy helyi feldolgozással (szörp, lekvár, aszalt gyümölcs) kiváló piacra vihető termék.
Házi málnaszörp recept:
A jó szörp alapja mindig a gyümölcs. A málna, ha lehet, frissen szedett legyen – napérlelte, illatos, hibátlan szemekkel. De ha a fagyasztóban megbújik egy-két zacskó fagyasztott málna, az sem kizáró ok – csak engedjük fel teljesen, mielőtt dolgozni kezdenénk vele.
A megtisztított 2 kilogrammnyi málnát egy nagy tálba helyezzük, majd 1,5 liter hideg vizet öntünk rá. Lefedjük, és egy éjszakára hűvös helyre tesszük pihenni. Ez a várakozás nem felesleges idő – a málna ilyenkor adja át aromáit, színét, esszenciáját a víznek. Ez lesz a szörp lelke.
Másnap jön a türelemjáték. A málnás levet finom szűrőn vagy tiszta textilen keresztül átszűrjük. Itt fontos, hogy ne préseljük túl erősen – különben a szörp zavaros lehet, és az élmény kevésbé lesz selymes. A cél egy áttetsző, élénkpiros alaplé.
A leszűrt léhez ezután 1,5–2 kilogramm cukrot adunk (ízlés szerint), valamint egy frissen facsart citrom levét, vagy 10 gramm citromsavat. A keveréket felforraljuk, majd további 5–10 percig gyöngyözve főzzük. A keletkező habot gondosan eltávolítjuk – ettől lesz tiszta, fényes a szörp.
A forró szörpöt steril üvegekbe töltjük. Az üvegeket előzőleg kifőztük vagy 100 °C-os sütőben fertőtlenítettük. A megtöltött palackokat szorosan lezárjuk, majd fejre állítjuk néhány percre – ez természetes vákuumot hoz létre, amely segít a tartósításban. Ezután száraz dunsztba – például vastag takarók közé – tesszük őket, ahol lassan hűlnek ki.
Bár sokan félnek az adalékmentes befőzéstől, a megfelelő hőkezelés és vákuum elégséges a hosszú távú eltarthatósághoz – feltéve, hogy hűvös, sötét helyen tároljuk a palackokat. Ha mégis biztosra mennénk, egy késhegynyi nátrium-benzoátot is keverhetünk az utolsó fázisban – de az igazi háziasszonyok inkább a természetes módszerekre esküsznek.
#recept
