
Kép forrása: pexels.com
A szakértők szerint a szeptember a nyári pihenés után lehetőséget kínál a testi-lelki megújulásra. A modern életvitel gyakori következménye, a folyamatos mikrostressz hosszú távon szorongást, kimerülést és kapcsolataink romlását idézheti elő – mondta Wurst Regina, a Reborn Island alapítója. Hangsúlyozta: az „én-idő” nem önzés, hanem hozzájárul a kiegyensúlyozottabb családi élethez is. A szakemberek szerint a rövid, több érzékszervre ható élmények hatékonyabban oldhatják a feszültséget, mint a rohanós utazások.
A mindig rohanó életvitel, a folyamatos online jelenlét és a munka-magánélet egyensúlyának felborulása korunk népbetegségeihez, mentális kimerültséghez és kiégéshez vezetnek. A nyár elmúltával a pihenés emléke még velünk van, de már nyomasztóan tornyosulnak előttünk a feladatok. Ugyanakkor a szeptember, egyfajta „kis januárként”, esélyt adhat a megújulásra. Fontos, hogy mind az öt érzékszervünk megkapja azt az ingert, ami igazi újjászületést jelenthet a hétköznapokban.
Az emberek egyre inkább azt keresik, mi az, ami segíthet egyensúlyba hozni az életüket, újratölteni az energiaraktáraikat és tudatosabban fordulni saját maguk felé.
„Az én-idő nem önzőség, hanem a legnagyobb ajándék, amit a szeretteinknek adhatunk” – fogalmaz Wurst Regina, a Reborn Island tulajdonosa. „Egy régi mondás szerint a boldog anya a család alapja, de ez ma már nem csak a nők esetében igaz. A kipihent, feltöltődött ember képes a legjobb énjét adni a környezetének. Amikor magunkra fordítunk néhány órát, azzal a családunkat, a párunkat is megajándékozzuk egy nyugodtabb, türelmesebb emberrel” – tette hozzá.
Megújulás öt érzékszerven keresztül
A modern ember mindennapjait egy folyamatos, alacsony intenzitású feszültség, az úgynevezett mikrostressz jellemzi. A technológiai fejlődés elmosta a határokat a munka és a magánélet között. Az állandó zsongás az agyat egy folyamatosan pörgő, magas béta-hullámú állapotban tartja.
„Ez egy rendkívül energiaigényes állapot, ami hosszú távon szorongást, kimerülést és a kapcsolataink minőségének romlását okozza” – magyarázza Wurst Regina.
Sokan a teljes kikapcsolódást egy távoli utazással vagy egy többnapos wellnesshétvégével azonosítják, azonban a valóságban a szervezés, a költségek, az elvárások éppen a pihenés ellen dolgoznak.
„Egy utazás gyakran maga is stresszforrás: a logisztika, a csomagolás, az utazással töltött idő, és a nyomás, hogy minden percet tökéletesen használjunk ki, végül kimerültebbé tehet, mint előtte voltunk. A valódi pihenés nem feltétlenül helyszínt, inkább állapotváltozást jelent. Egyre nagyobb az igény azokra a komplex élményekre, amelyek néhány óra alatt képesek mély regeneráló hatást elérni. Egy minden érzékszervre ható, immerzív, másfél–kétórás élmény, hatékonyabban képes kizökkenteni a hétköznapi stresszből, mint egy rosszul megtervezett, rohanós hétvége” – teszi hozzá a szakértő.
A Reborn Island koncepciója egy külföldi utazás során szerzett katartikus élményből született. Az alapítók megtapasztalták, hogy a tudatosan összehangolt ingerek – illatok, hangok, érintések – együttesen képesek egy olyan újjászületéssel felérő állapotot előidézni, amely megadja azt az energiát, amellyel lendületesen, stresszmentesen tudják megélni a szürke hétköznapok monotonitását.
„A kezelés után azt éreztem, újjászülettem. És ez nemcsak a különleges masszázsnak volt köszönhető, hanem a környezetnek, az illatoknak, a hangoknak – az egész atmoszférának. Azonnal tudtam, hogy ezt az érzést el kell hoznunk Magyarországra is” – idézte fel Wurst Regina.
„Ez az élmény arra ispirált bennünket, hogy a külföldön szerzett tudást kiegészítsük, továbbfejlesszük, és megalkossuk saját Reborn Island koncepciónkat, amely a tökéletes újjászületés érzését adhatja a vendégeinknek” – tette hozzá Korán János társalapító. „Az általunk alkalmazott élménycsomag tartalmazza mindannak a szakmai tudásnak és tapasztalatnak az esszenciáját, amit az elmúlt évtizedekben felhalmoztunk a szépségápolás területén.”
Vendégélmény egyéni igények alapján
„Élménycsomagjaink egyedülálló módon, egy időben hatnak mind az öt érzékszervre, hogy összehangoltan segítsék a feltöltődést. A tapintás, az illóolajok, a relaxációs zene, a vizuálisan megnyugtató környezet, az ízlelés megtapasztalása mind azt szolgálja, hogy a vendégek egyfajta menedéket, szigetet találjanak, ahol minden csak róluk szól. A Reborn Island nem egy kozmetikai kezelés. Sokkal inkább az energia és a mentális jóllét újjáépítésére fókuszál, célunk, hogy visszaadjuk az embereknek a belső harmóniát, amely persze a bőr állapotán és a valóban ragyogó megjelenésben mutatkozik meg igazán” - hangsúlyozza Korán János alapító.
A szeptember a szürke hétköznapokba való visszasüllyedés helyett mostantól lehet a tudatos megújulás kezdete. A Reborn Island november közepéig tartó országos roadshow-ján bárki megismerkedhet a testi-lelki újjászületés filozófiájával, az eseményeken a szakértők bemutatják, hogyan működik a gyakorlatban az öt érzékszervre ható regeneráció, és miként lehet a hétköznapokba is beépíteni az újjászületést segítő technikákat. Az alapítók szándéka szerint a szolgáltatás az év végéig az ország számos területén elérhetővé válik.
LM





