Utazási tippek

Visegrádi látnivalók – élmények, kalandok várnak

Visegrádi látnivalók – élmények, kalandok várnak

Kép forrása: Lépés Magazin

Hegyek, erdők, folyópartok – Visegrád varázslatos helyen fekszik, a Dunakanyar szívében, ahová évente mintegy egymillióan látogatnak el. A természet csodálatos közelsége és különlegessége mellett megannyi látnivaló várja a látogatókat, így a Fellegvár, a Királyi Palota, a Salamon-torony, a Zsitvay-kilátó, a Pálinkamúzeum, a Palotaház, vagy épp a Bertényi Miklós Füvészkert. Különleges múltbeli sétát tehetünk a Sibrik-dombnál, és a múltat élhetjük át a Főesperesi templomban is.

 

A Fellegvár és a Királyi Palota

A Fellegvárat sokan visegrádi vár néven ismerik, a Várhegy tetején áll, a tövében található Salamon-torony is a vár része. A kilátás lenyűgöző, az egész Dunakanyart belátni innen, ezen kívül pedig számos kiállítást is láthatunk. A várat még a 13. század elején kezdték el építeni, IV. Béla és felesége tervei alapján. Károly Róbert Visegrádot jelölte meg, mint hivatalos székhelyét és az ország fővárosát, innen a vár és a város kultusza. Érdekesség, hogy a szent koronát és a koronaékszereket többször is itt őrizték, a korona másolata ma is látható a vár falai között.

A reneszánsz stílusban épült palota egykor Károly Róbert háza volt, palotává I. Lajos fejlesztette, Mária és Zsigmond fejezték be. A 15. században, amíg Zsigmond az udvarát Budára nem költöztette, a királyi palota maradt a magyar uralkodók hivatalos székhelye. A palota eztán háttérbe szorult, Mátyás király állíttatta helyre a 15. század végén. A török lerombolta az épületet, melyet a 18. században lebontottak, majd a helyreállítás során a maradványok lettek az itt található múzeum alapjai.


Visegrád egyik szimbóluma a Salamon-torony, ahol számos lovagi tornát, díszmenetet tartanak. Alsó várnak, vagy lakótoronynak is nevezik, a Fellegvárral egy időben épült, annak szerves elemeként. A torony 31 méter magas és falai több helyen is elérik a 8 méteres vastagságot.

A Zsitvay-kilátó és a zugfőzés

Visegrád legmagasabban fekvő kilátója a Zsitvay-kilátó, ami 378 méter magas csupán, mégis csodás panorámát élvezhetünk a kilátóból. Visegrádon megannyi kiállítás várja a látogatókat, így a várban, a palotában és a Salamon-toronyban is több állandó kiállításon csodálhatjuk meg múltunk értékeit. Különleges élményt kínál a Zugfőzde Pálinkamúzeum is, ahol a pálinkafőzés magyarországi történetével lehet megismerkedni. A névből már felsejlik, hogy a titkos pálinkafőzésről van szó, sőt, egy interaktív zugfőzés részesei is lehetnek a látogatók. Aki Visegrádra látogat, érdemes a Palotaháznál kezdeni a kirándulást, itt ugyanis minden információt megkaphat a programokról és látnivalókról.

(LM)