Utazási tippek

Utazásunk idején nyitva lesz még a szálláshely?

Utazásunk idején nyitva lesz még a szálláshely?

Kép forrása: Rieth Krisztina

A bizonytalanság a turizmus területére is begyűrűzött, sorra zárnak be a szállodák és más vendéglátóhelyek. Nem tudhatjuk, hogy ha ma befizetjük akár csak néhány hétre előre a szállásunkat, valóban lesz-e lehetőségünk élvezni a pihenést, vagy addigra bezár és futhatunk a pénzünk után. Hogy ez ne fordulhasson elő, arra legnagyobb biztosítékot a szállodáktól független, kisebb apartmanok jelentik, amelyeket kevésbé sújtanak az egekbe szökött rezsiköltségek.

 

Ma, amikor minden magánszemély és vállalkozás a minél erőteljesebb spórolás lehetőségeit mérlegeli, fehér hollónak számít, aki még ezekben a nehéz időkben is fejleszt, és nemhogy a roló lehúzásán gondolkodik, de még a korábbinál is magasabb színvonalon nyújtja szolgáltatását.

„Mióta élek, szívügyem a turizmus, hálás vagyok érte, hogy a világ minden tájára eljuthattam, és hosszabb ideig élhettem Dél-Afrikában is. Bármerre is jártam, az motivált, hogy a különböző kultúrák vendéglátási szokásait vizsgáljam, és mindenhonnan a legjobb tapasztalatokat összegyűjtve elhozzam a magyar emberek számára azt a magas szintű vendéglátást, amit eddig talán csak külföldi útjaik során tapasztalhattak meg. Mert hiszek abban, hogy Magyarország csodálatos, rengeteg a felfedezésre váró kincs. Meg vagyok győződve róla, hogy aki megteheti, hogy utazzon, szívesen tölti a pihenését „itthon”, ha az igényeinek megfelelően kiemelkedő bánásmódban részesül” – avatott be Rieth Krisztina, az ötcsillagos gondoskodású nyaralás koncepciójának megálmodója és megvalósítója.

Bedönti a szálláshelyeket a minősítés szigorítása

Ugye emlékszünk még a Zimmer Feri című magyar filmre, ami nem kevés humorral, de mégis elképesztően valósághű módon festi le a magyar turizmus helyzetét a ’90-es években. A rossz hír az, hogy bár az évek azóta elteltek, de ezen a területen sok minden változatlan maradt. Még mindig nagyon sok a „Zimmer Feri”. Számukra és még sok más szálláshely számára jelent komoly megpróbáltatást az újonnan bevezetett szabályozás, ami szerint 2024. január elsejéig minősíttetniük kell magukat az arra illetékes hatósággal. Eddig kizárólag a szállodák számára volt kötelező a minősítési rendszernek való megfelelés, mostantól viszont a szigorítás mindenkire egyformán vonatkozik.

„Nagyjából 160 kritériumnak kell megfelelni, egészen addig, hogy milyen vastagságú és tisztaságú matrac található a szálláshelyen vagy éppen milyen vállfákkal vannak felszerelve a szekrények. Aki az elmúlt 20-30 évben nem invesztált az általa kínált szállás karbantartására, modernizálására, az most szörnyen nehéz helyzetben találhatja magát. Meglátásom szerint a rezsiköltségek mellett ez lesz a közeljövőben a másik olyan tényező, ami megtizedeli a magyarországi szálláshelyek számát” – hívta fel a figyelmet a minőségi szállások specialistája.

Nem a szobák, hanem a kiszolgálás minősége a legsúlyosabb gond

Jelenleg gazdasági átrendeződés zajlik a világban és hazánkban is, amely azt hozza, hogy a következő néhány évben lényegesen kevesebb embernek lesz lehetősége utazásra, nyaralásra költeni. Azonban megmarad egy réteg, akik továbbra is megtehetik és aszerint választanak majd desztinációt, hogy hol kapják meg a pénzükért mindazt a kényelmet, figyelmet, amit elvárnak.

„Azt látom, hogy Magyarországon a hagyományos turisztikai szakma rettentő módon elkényelmesedett. Sokan úgy gondolkodnak, hogy minek ruházzanak be, minek fejlesszenek, ha így is érkeznek a vendégek. Ez lehet, hogy eddig rendben is volt, de mostantól napról napra csökken az esélye a túlélésre annak, aki ilyen elvek alapján működik. Bevallom, gyakran én is azért választottam inkább külföldi úticélt, mert itthon nem érte el a vendéglátás minősége azt a szintet, ami más országokban alapnak számít. Nem kaptam meg azt a figyelmet és gondoskodást, ami jólesett volna” – jegyezte meg Rieth Krisztina, kiemelve, hogy Bükfürdőn megnyílt apartmanjaikban a kifogástalan szobaminőség mellett az ügyfélgondoskodásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Érkezés előtt kérdőív segítségével mérik fel leendő vendégeik igényeit, hogy az ott töltött időben minden körülmény maximálisan a szokásaihoz igazodhasson.

Bük, az ezerarcú város

Aki szeretne kicsit kiszakadni a mindennapokból, sok gyönyörű régió közül válogathat Magyarországon. Ezek egyike Bük, ahol számos aktív és passzív kikapcsolódási lehetőség várja a pihenni vágyókat. Legismertebb turisztikai célpontja Bükfürdő, ahol megtapasztalhatjuk a gyógyvíz csodás gyógyító, regeneráló képességét. A gyógyfürdő garantáltan megszakítás nélkül várja a vendégeket a tél folyamán, sem szolgáltatáskör csökkentésre, sem bezárásra nem kell számítani. Szintén izgalmas programokat kínálnak a város attrakciói, az 5D mozi, a Kristály Torony Kalandpark, vagy éppen a Kneipp Park. De a hatalmas túrák kedvelői is kiélhetik szenvedélyüket az Őrség vadregényes tájain, aki pedig a síelés szerelmese, háromnegyed óra alatt osztrák sípályára érkezhet bükfürdői szálláshelyéről.

„Apartmanjaink Európa egyik legnépszerűbb golfpályájának szomszédságában foglalnak helyet, egy olyan ősfás környezetben, amely több mint száz madárfaj otthona. Az 50 m2 feletti alapterületű, az akár hat fő kényelmes elszállásolására alkalmas apartmanok liftes házban találhatóak, kiválóan megközelíthetőek akár mozgáskorlátozottak számára is. Apartmanjaink üzemeltetésével a magyar kisvállalkozókat is támogatjuk, ugyanis, többségében általuk gyártott termékeket - köntös, szappan, kávé, tea stb. - használunk a bekészítések során” – tudtuk meg a turizmus területén közel 20 éves tapasztalattal rendelkező Rieth Krisztinától.

#utazásitipp