Utazási tippek

Katonai emlékpark Pákozd

Katonai emlékpark Pákozd

Kép forrása: Katonai emlékpark Pákozd

A hétvégén kiváló lehetőség felkeresni történelmi helyeket, akár a megemlékezés miatt, akár egy kellemes túraként, de a  gyerekek is imádják a csatatereket, főképp ha kapnak lehetőséget a mozgásra.

 

A Velencei-tó partjától nem messze lévő Mészeg-hegyen alakították ki a hazánkban egyedülálló Katonai Emlékparkot. A szépen rendben tartott parkot több állandó hadtörténeti, haditechnikai kiállítása mellett a 48-as obeliszktől nyíló panoráma, és a tiszta levegő  miatt is érdemes felkeresni.

A park Nemzeti Emlékhely az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csata tiszteletére és emlékére, mely az 1951-ben állított Obeliszk környezetében került kialakításra. 2002-2008-ig szervezetek összefogásával, majd Uniós pályázatokból fejlődött. Jelen formájában az Emlékhely 2010-ben nyitotta meg kapuit és célja, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetét, az elmúlt 170 év főbb katonai eseményeit és emléket állítson e korok ismert és ismeretlen katonahőseinek.

A fogadóépület emeleti részén rendezték be „A magyarok a nemzetközi békefenntartásban” című érdekes kiállítást, amely az elmúlt évek fegyveres konfliktusai helyszíneire kalauzolja a látogatót, megannyi érdekes tárgyi relikviával, dokumentummal, fényképpel. Még a felrobbantott mostar-i híd egyik darabját is láthatjuk. A NATO kiállítás mellett a legizgalmasabb rész egy vadászrepülőgép-szimulátor, ahol egy eredeti vezetőülésben ülve manőverezhetünk és lövöldözhetünk kedvünkre. A felső szinten a magyar sorkatonaságról rendeztek kiállítást, ahol katonaviselt honfitársaink számtalan ismerős élményt élhetnek újra át a jellegzetes használati tárgyakkal, egyenruhákkal, felszerelésekkel tarkított körletekben.

A másik modern épületben találjuk a 2014-ben megnyílt 1848-as Pákozd-Sukorói Csata Emlékmúzeumát, ahol igényesen berendezett, átlátható tárlók segítségével idézhetjük fel a sorsdöntő órákat. Egy animációs filmet is láthatunk a csata alakulásáról, és be is kukkanhatunk a csata előtti haditanácsba.

A felsorolásból is látszik, hogy az itt töltött idő, végtelen nagy katonai-történelmi emlékutazás, melyhez a park területén igazi lánctalpas tankot is felfedezhetünk az emlékművek, szobrok között.

Számtalan programlehetőség várja a játszani vágyó kicsike és nagyokat, melyekről aktuálisan a honlapukon lehet információt szerezni.

Az emlékhely, ha vonattal szeretnék megközelíteni, kedvezményes vasúti jeggyel látogatható!

Lehetőség van a csodaszép panorámás kávézójukban egy frissítőre, fagyira, és ajándékbolt is található a katonai parkban.

Megközelítése autóval: M7  50 km-nél lehajtva a sztrádáról jobbra kanyarodva az Arborétum és a Hajóállomás irányába.

#utazásitipp #pákozd