Utazási tippek

Hollókő története

Hollókő története

Kép forrása: holloko.hu

A Nógrád megyei Hollókő az egyetlen olyan falu, ami az UNESCO világörökség része, melyet 1987-ben Budapest mellett elsőként vett fel a világörökség listájára. A 17-18. században épült falu máig megőrizte eredeti formájában a népi építészetét úgy, hogy nem múzeum faluként működik. Máig lakott település ugyanis, a legtöbb épületet hagyományőrző lakói tartják meg eredeti állapotukban.

 

A múlt nyomában

Hollókő története a 13. században kezdődhetett, a tatárjárás után, ekkor épült fel a Szár-hegyen a vár. Innen ered a település neve is, a régi legenda szerint Kacsics András földesúr elrabolta a szomszédos földesúr asszonyát és bezárta az épülő várba. Az asszonyt a dajkája segítségével szabadították ki, rávette ugyanis az ördögöt, hogy a fiait változtassa hollóvá, akik az erődítményt kőről kőre szedték le, így kiszabadítva az asszonyt. Ezért lett Hollókő a vár neve. 

A település a 14. század első felében egyházas fej volt, a török hódoltság idején pedig elnéptelenedett. 1720-ban viszont már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban, a lakók mentesültek az adófizetés alól. A fejlődés azonban nem volt egyenletes, sőt, mivel a környék  földje nem volt jól termő, így hosszú időre meg is rekedt. Ráadásul sokszor pusztított tűzvész a településen, a házakat fából, alapozás nélkül építették és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték be. 1909-ben akkora tűzvész pusztított, ez után már kő alapra helyezték a vályogházakat, szarufás tetőszerkezettel és cserépzsindellyel fedték be. Megőrizték az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit. A jelenlegi Ófalu 1911-ben nyerte el mai arculatát.

Hollókő egy egy utcás település, a központi útra merőlegesen, keskeny telkeken helyezkednek el a házak. A palóc családok régen egy telken belül építkeztek, ha bővült a család az utcára néző ház mögé egy újabbat építettek. A központban, a domb tetején egy 1889-ben épült fatornyos, zsindellyel fedett ház áll. 67 védelem alatt álló ház áll ma Hollókőn és 58 ház tölt be valamilyen funkciót, múzeum, bábmúzeum, falumúzeum, postamúzeum. A palócházak jellegzetes kialakításúak, hármas tagolásúak, jellegzetes homlokzat-díszítéssel.

Népviselet, hagyományok

Nemcsak az Ófalu épületei, hanem egyéb más helyi hagyományok, a népviselet és a gasztronómia is az UNESCO világörökség részét alkotják. A népviselet kenderből szőtt vászonból készül, ebből varrták az ágyneműt, asztalterítőt, tarisznyát is törülközőt is. A népviselet ma is élő, azonban inkább csak a vasárnapi szentmisékre és a jeles ünnepek alkalmával veszik fel a lányok és asszonyok.

#utazásitipp #hollókő