Utazási tippek

Halász-kastély Kápolnásnyék

Halász-kastély Kápolnásnyék

Kép forrása: Halász-kastély Kápolnásnyék

A kápolnásnyéki kastélyt felkeresni igazi időutazás, hiszen szépen felújított állapotban várja az ide érkezőket, kiállításai betekintést engednek múltjából. Olvassunk akkor pár sorban, kitől kaptunk örökül egy mesekastélyt és mióta sikerült ilyen szép állapotban viszontlátni ezt a neobarokk épületet.

 

A napjainkban Halász-kastélyként ismert épület fő szárnyát ifj. Magyary-Kossa Péter, Fejér vármegyei főadószedő építtette 1810 körül. A korai klasszicista stílusú kúria tipikus példája volt a vagyonos köznemesség, a „táblabíró világ” építkezéseinek. A Magyary-Kossa vagyon az asszony végrendeletének megfelelően nagyrészt unokaöccsére, nádasdi Sárközy Sándorra majd unokahúga házassága révén Halász Lázárra szállt. Az ifjan a nemesi testőrség tagjaként szolgáló, majd néhány évet katonai pályán töltő Halász Lázárt 1848-ban a liberális nemesség tagjaként a polgári forradalom oldalán találjuk, előbb civilben, majd katonaként. Élete végén megosztozott birtokán és házán fiával, Gedeonnal.

A 19. Század második felében Halász Lázár volt az egyik legnagyobb birtokos Nyéken, gazdaságát 1893-ban már bérlők művelték. Ez olyan jól jövedelmezett, hogy a család 1895-ben már 1235 katasztrális holdat birtokolt, korábbi földjeinek dupláját, és övék volt a legjobban gépesített gazdaság is. Fia, Dabasi Halász Gedeon az 1910-es években építette fel mai formájában a család kápolnásnyéki kastélyát. Az akkor neobarokk stílusban átalakított épületet 1945-ig a Halász família lakta. Az 1945 utáni kollektivizálással termelőszövetkezeti tulajdonba került az épület: a Vörösmarty TSZ irodái működtek a falai között. Az épület ezekben az időkben felújításra nem került, állapota folyamatosan romlott. A kastély megmentése néhány évvel ezelőtt a lehetőségek átgondolásával, majd a konkrét tervek elkészítésével indult. Igazi lendületet azonban 2014-ben, a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásának elnyerésével vett. A Kápolnásnyéki Dabasi Halász kastély rekonstrukciója, „Látogatótér és kiállítóhely kialakítása” elnevezésű projekt lehetővé tette, hogy 2016-ra megújuljon a kastélykomplexum és parkja, amely így egyedülálló szolgáltatásokat és élményt kínálhat majd a Velencei-tó térségében.

A Halász-kastély állandó kiállítása a Halász család fotóalbumából és dokumentumtárából szemezget, ismerteti a kastély és a család történetét, illetve néhány megmaradt bútordarab és tárgy segítségével segít eligazodni a kastély izgalmas és változatos történetében. A kastély parkja az egykor díszes, szépen gondozott tájképi kert nyomokban őrizte még egykori elrendezésének maradványait, így a történelmi áttekintés után a XX. század eleji állapot visszaállítása volt a cél. A történeti telepítésből származó növényzetet megőrizték, a kert útrendszerét az eredetihez hasonló módon visszaállították, a sétányt szobrok díszítik. A park arborétumhoz illő: minden újonnan ültetett fa mellett magyar és latin nyelvű táblácska jelzi a fajtáját.

A kastély felújítása mellett a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány másik fontos célja között szerepel, hogy otthont adjon kiállításoknak, kulturális programoknak, a minőségi turizmus elvárásainak megfelelve. Így az idelátogatóknak a múlt megismerése mellett, alkalmuk van a jelen művészek megismerésére is.

2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10.

#utazásitipp