Utazási tippek

Árpád Fürdő Székesfehérvár

Árpád Fürdő Székesfehérvár

Kép forrása: fehervar-arpadfurdo.hu

Székesfehérvár belvárosában találjuk meg a Kossuth L. utcában, a műemlék védelem alatt álló szecessziós stílusú épületét az Árpád Fürdőt. Történelme 1900-as évek elejére vezethető vissza.

 

Az Árpád-forrás szénsavas vizére létesített épületet, mely évtizedekig tisztasági fürdőként funkcionált, 1905. december 31-én adtak át Székesfehérvár közönségének. A 1920-as éves elején folytatott korszerűsítés során egyebek mellett a Várkörútról nyíló Árpád Szállóval bővítették az épületegyüttest, színház és étterem épült hozzá, amelyeket 1922. november 15-én nyitottak meg. 1926-ban, a Várkörút rendezésekor alakították ki a fürdő kerthelyiségét és a nyári mozit, amely szintén a forgalom növekedését célozta, majd az 1950-es években egy uszodát. A fürdő gőzellátását 1946-tól távhőszolgáltatással biztosították a székesfehérvári erőműből.

A harmincas években a főváros kivételével hét olyan hely volt az országban, ahol ásványvízüzem és gyógyfürdő működött, de egész évben nyitva tartó gyógyfürdő ekkor Magyarországon, csak Balatonfüreden és Székesfehérváron volt. Kedvelt ismert, és elismert hely volt a magas szintű gyógy és (ugyan ekkor még nem így hívták) wellness szolgáltatásokkal, amit Blaha Lujza neves énekes színésznő kedvenc helyeként, több alkalommal is igénybe vett, gyógykezeltette magát az 1920-as években.  A II. világháborút követően az Árpád fürdő és szálloda a városi közművekhez tartozott. 1946-ban a gyógyfürdő nem üzemelt, csak a 100 személyes úgynevezett, „tisztasági fürdő” működött. A háború, jelentős kárt okozott a szálloda épületében, több szobája megsérült, sőt használhatatlanná vált. 1948 májusában ismét megnyílt az Árpád fürdő, akárcsak a korábban rendbe hozott Árpád szálló. A fürdő 1950-ben rövidebb időre a megyei kórház része lett, majd ismét fürdőként, uszodaként működött 1989 szeptemberéig. A szép Árpád-fürdő 1990-es években az új városi uszoda felépülésének következtében elveszítette funkcióját és magára hagyottan állt. A tulajdonos Készpénz Zrt. 2004-ben vásárolta meg a 105 éves épületet a mellette álló Árpád-szállóval együtt. A helyreállításra és korszerűsítésre a műemléki fürdők rekonstrukciójára kiírt pályázaton elnyert 300 millió forinttal együtt több mint 900 millió forintot költött el a cég.

Ugyan a fürdő épülete műemlék, értékes emlékeket rejtett alatta a föld is. A beruházást megelőző, öt évvel ezelőtti régészeti feltárásnál már az őskortól kezdve találtak leleteket. Előkerültek a római- és az Árpád-kor emlékei, valamint a középkori Székesfehérvárt védő egykori városfal maradványa. A török kori életről mázas tál töredékek és teáskanna árulkodott. A feltárás során 19. században a telken álló épület alapfalaira is rábukkantak a szakemberek.

A műemléképületen belül eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A korhű berendezések mellett a legmodernebb technikával szerelték fel. A fürdő leglátványosabb része a török fürdő, amelyben két, mozaikkal kirakott ülőmedence, ülő pezsgőfürdő és központi fürdőmedence várta egykor és várja ma is a 36-38 fokos vízben felüdülni vágyókat. Igazi különlegessége a fürdőnek a mozaikcsempés tepidárium, amely a fehérvári társasági élet egyik színtere lehet, és akár üzleti megbeszéléseknek, céges találkozóknak is helyet adhat.
Hogy ne hiányozzanak a vendégeknek a XXI. századi fürdőkultúra szolgáltatásai sem, a műemlékfürdő mellé emeltek egy új épületet, ahol a szauna, gőzkabin, élményzuhany kapott helyet.

A történetének bemutatásával, a szolgáltatások leírásával szeretnék kedvet adni mindazoknak, akik még nem látogatták meg a fürdőt. Nem kimondottan gyermekes családoknak tervezték, de természetesen szívesen fogadnak családokat is. A fürdőben teljes testi-lelki kikapcsolódásra van lehetőség, a szolgáltatások magas színvonala, a fürdő méretéből adódó kisebb létszámú befogadó képesség, az elszeparált pihenőterek, a török fürdő hangulatát teljesen megvalósított félhomály, olyan kikapcsolódási lehetőséget biztosít, melyre nagy szükségünk van, külső ingerektől terhelt érzékeink számára!

#utazásitipp #székesfehérvár #árpádfürdő