Programok

Muzsikás Fesztivál lesz három napon át Budapesten

Muzsikás Fesztivál lesz három napon át Budapesten

Kép forrása: Muzsikás Fesztivál

Muzsikás Fesztivált rendeznek október 6-tól 8-ig Budapesten, középpontban a világhírű népzenei együttessel, az 50 éves táncházmozgalom zászlóshajójával.

 

A Muzsikás évtizedek óta generációk meghatározó népzenei élménye. Gyerektáncházaikban ezrek tanulták az első lépéseket, rendhagyó énekóráikon a koncerthelyszínektől távol élő, nehezebb sorsú gyerekek is közel kerülhetnek a népzenéhez, koncertjeiken több nemzedék énekli a népdalokat.

Az együttes számos hazai kitüntetése (Liszt-, Kossuth-díj, Prima Primissima Díj) mellett megkapta a Womex Artist Awardot is, amely a legnagyobb nemzetközi elismerés a világ- és népzenében. A zenekar szellemiségét meghatározza odaadásuk a népzene, régiektől tanult alázatuk a hivatás iránt, mély emberségük egymás és a külvilág felé. A most először megszervezett Muzsikás Fesztivált számos helyszínen, a többi között a fővárosi Zeneakadémián és a Fonóban tartják.

"A táncházmozgalmat szeretnénk egy saját fesztiválon is éltetni olyan meghívott vendégekkel, akik gazdagítják a zenénket. Fontos, hogy megismerjék a zenei hagyományokat a fiatalok, és olyan terekben is megszólaljon a népzene, ahol más műfajok vannak elsősorban otthon" - idézti Hamar Dániel, az együttes vezetője.

A fesztivál célja az is, hogy az egyszerre régi és modern magyar népzene minél szervesebben jelen legyen a magyar gondolkodásban, a mindennapokban. A fesztivál keretében október 6-án reggel több iskolába jut el a Muzsikás a rendhagyó énekórákkal. Kása Béla fotói emblematikusak lettek a táncházmozgalomban, most szélesebb közönséghez jutnak el egy tárlattal, amelyet kifejezetten a fesztivál kérésére válogatott össze a művész. A képek október 7-én a Fonóban, másnap a Zeneakadémián láthatók.

Petrás Mária 2005 óta lép fel a Muzsikással. A Prima Primissima Díjas és Magyar Örökség díjas csángó énekes a Fonóban lép fel zenekarával október 7-én este. Másnap a Zeneakadémia Nagytermében több más vendéggel, így Balogh Kálmán cimbalomművésszel és Kacsó Hanga, valamint Szabó Dániel duójával együtt lép fel a Muzsikás.

A fesztivál egyik fénypontja a Huun-Huur-Tu, a Tuvai Köztársaságból érkező torokénekesek fellépése a Fonóban október 7-én este. A fesztivál programjaira várják a népzene kedvelőit, a táncházasokat és a műfajjal még csak ismerkedő érdeklődőket egyaránt.

Az 1973-ban alakult Muzsikás a nyolcvanas évektől kezdve a világ legnevesebb koncerttermeiben lépett fel, köztük a Royal Albert Hallban vagy a Carnegie Hallban, főműsoridőben zenélt a legnagyobb fesztiválokon. A Muzsikás Bartók-albuma a WMCE listáján 1999 áprilisában második lett, majd az éves listán is benne volt az első húszban, alig néhány európai előadó mellett. A zenekarban Éri Péter (furulya, kontra), Hamar Dániel (nagybőgő, gardon), Porteleki László (hegedű) és Sipos Mihály (hegedű) játszik.

LM