Kép forrása: hazaivadasz.hu
Szeptember 13. és 15. között Tatán rendezik a MFE (Magyar Faápolók Egyesülete) Magyar Famászó Bajnokságot.
A versenyre a Kastély-téren kerül sor, emellett a szakmai előadások szombaton a Tatai Várban vasárnap pedig a tóparton zajlanak majd.
Magyarországon 2014 óta rendeznek versenyeket faápolóknak, a megmérettetéseknek korábban Budapest, Szeged, és Leányfalu adott otthont. A famászó versenyek az arboristák munkakörülményeit szimulálják a terepen. Az arborista a fák gondozásában jártas specialista, aki jól ismeri a fák szükségleteit, szakképzettsége és felszerelése révén képes biztonságban dolgozni a fák koronájában és megfelelően gondoskodni róluk. A faápolók a lakókörnyezet fáinak egyedi gondozását és fenntartását végzik. A faápolás egyébként egy gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a mesterséges környezetben álló fákkal kapcsolatos tevékenységeket, a faültetéstől, az alpin technikával végzett ápoláson át, végső esetben a fa cseréjéig. Hazánkban a faápolók szakmai képzését és a fák érdekeinek védelmét a Magyar Faápolók Egyesülete végzi, így a Magyar Famászó Bajnokság is az MFE égisze alatt szerveződik.
Az első hivatalos famászó versenyt 1976-ban, az Amerikai Egyesült Államokban tartották a International Society of Arboriculture (ISA) szervezésében. Az ISA világszinten egyesíti a famászókat és fákkal dolgozókat úgy, hogy versenyeket, képzéseket, konferenciákat szervez tagjainak. A Magyar Faápolók Egyesülete tagja az ISA-nak, így a magyar bajnokság egy akkreditált nemzetközi megmérettetés, ahol a győztes versenyzők jogot szereznek az európa és világbajnokságon való részvételre.
Ócsvári Gábor, az egyesület elnöke a versennyel kapcsolatban idén tavasszal Tatán rendezett sajtótájékoztatón elmondta: – Az eseményen a szakemberek bemutatják, hogy mi is a famászás, és hogy milyen modern technikája van ennek a műfajnak. Mindebből sokat lehet tanulni, a segítők és az érdeklődők egyaránt számos új ismerettel találkozhatnak, a közönséget pedig a látványos versenyszámok mellet a fákhoz kapcsolódó egyéb ismeretterjesztő programok is várni fogják.
A bajnokság szervezői számára kiemelt fontosságú a fák védelme, épségének megőrzése és a versenyzők maximális biztonsága. A szeptember 13. és 15. között zajló tatai verseny szombati napján a selejtezőn 5 fán zajlanak majd az események a Kastély-téren, vasárnap pedig a döntőre kerül sor.
A versenyen a természettel való kapcsolódást és a fáramászás mesterségét ünneplik a résztvevők, akik a világ minden tájáról érkeznek hamarosan hozzánk, hogy összemérjék tudásukat az alpintechnikával végzett lombkorona ápolás nyújtotta kihívásokban. A jelentkezők öt versenyszámban mérik össze tudásukat:
-gyors mászás
-szabad mászás
-munka mászás
-dobás és
-mentés.
A háromnapos rendezvény alatt szakmai előadások és ismeretterjesztő workshopok is várják az érdeklődőket. A Magyar Famászó Bajnokság programja a csatolt mellékletben olvasható, további részletek: faapolok.hu